A Mol árfolyama 10 forinttal, 0,35 százalékkal 2872 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 60 forinttal, 0,41 százalékkal 14 700 forintra erősödtek, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom ára 1 forinttal, 0,23 százalékkal 439 forintra esett, forgalma 88,9 millió forint volt.

A Richter-papírok 125 forinttal, 1,97 százalékkal 6225 forintra gyengültek, forgalmuk 2,4 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3790,86 ponton zárt kedden, ez 9,76 pontos, 0,26 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

A hétfői gyengélkedést követően már az amerikai piacon kirajzolódott egy pozitív fordulat, ez látszódott az ázsiai piacokon is - mondta Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.

Az európai börzéken is emelkedés volt megfigyelhető a nap nagy részében, délutánra azonban alábbhagyott a lendület, nulla közeli szintekre tért vissza az európai indexek nagy része. A német DAX index felülteljesítő 0,7 százalékos emelkedésével - mondta. A magyar tőzsde enyhén csökkent, a leggyengébb szereplő a blue chipek közül továbbra is a Richter, a többi nagy papír nem szolgált érdemi iránymutatással.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!