Érdeklődés hiányában elmaradt - válaszolta Csajbók Róbert, az ING kereskedője arra a kérdésünkre, váltott-e ki pánikot a forintpiacon a Fed csütörtöki döntése. Hozzátette azonban, úgy tűnt, lesz pánik: az amerikai diszkont kamatráta emelése (ami lényegében likviditásszűkítést jelent) semmiképpen sem jó hír a feltörekvő piacok számára. Az ING üzletkötője szerint a Fed-döntés megerősítette, hogy a forint nem tud erősödni, stagnálásra vagy gyengülésre kell számítani. Alacsony forgalom mellett péntek délelőtt fél 10-kor 271,50 forintot adtak egy euróért. Reggel 272,90 forintot ért az euró. A dollár eközben 201,45-201,50 forint körül mozgott. Az euró és a dollár kapcsán Csajbók elmondta: eddig az euró gyengülése, mostantól a dollár erősödése jellemzi az árfolyamot.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!