Érdektelen lecsorgás a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde történése iránt nem mutattak nagy érdeklődést a befektetők, legalábbis erre utalhat, hogy a délelőtt egészében minimális forgalom mellett a keddi zárószinthez közel álltak az árfolyamok: sem üzletek, sem árfolyammozgások nem voltak.
Kasnyik Márton, 2012. november 7. szerda, 18:28
Fotó: Napi.hu

Egy óra után aztán − minden bizonnyal az Európai Bizottság lehangoló prognózisai és az általános pesszimista befektetői hangulat miatt − két hullámban csúnya esés indult, meg sem állt a pesti vezető index a másfél százalékos mínuszig; a zárószakasz után napi mélypontján, 18 898 pont zárt a BUX. Legfeljebb az adhat okot örömre, hogy nagyobb forgalom nem adott nyomatékot ennek az esésnek, hiszen a hétmilliárd forintot sem érte el a tegnapi kötésérték.

A blue chipek vegyesen mozogtak. A nap nagy vesztese a Mol volt, amely hiába ért el a várakozások szerint viszonylag jó eredményt a harmadik negyedben, a nagyot zuhanó olajár miatt 18 500 forinton fejezte be a napot, ami majdnem 3 százalékkal marad el a keddi zárástól.

A forgalom nagy részét bonyolító OTP ezúttal kevésbé lengett ki, 1,4 százalékkal esett, 4100 forintra. A Magyar Telekom 3 forintot vesztett értékéből, így kereken 400 forinton született az utolsó kötés. Drágulni tudott ellenben a Richter-részvény, igaz, egész napos érdektelen kereskedés után elhanyagolható, 0,1 százalékos mértékben, 40 310 forintig emelkedett.

Az Egis viszont csúnyán lefelé vette az irányt: a kisebbik gyógyszerpapír 2,2 százalékkal, 17 320 forintra zuhant. Folytatja hullámvasutazását a korábbi értékének töredékét érő, hányattatott sorsú energiapapír, az E-Star, amely ezúttal 11 százalékkal, 399 forintra esett. A Rába folytatta a pozitív trendet, az államosítandó gépgyártó 4 százalékot erősödött.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK