A részvénypiac forgalma 4,7 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta: a nemzetközi piacokon optimista a hangulat. A Dow Jones új csúcsokat döntöget és a többi index is mindenkori maximuma közelében van.

A magyar piac egy kicsit "partvonalra" került a szakértő szerint, az OTP még nem tért magához a devizahiteles mentőcsomag óta és a forgalom is kicsi volt.

A Mol 115 forinttal, 0,97 százalékkal, 11 940 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 19 forinttal, 0,46 százalékkal, 4130 forintra nőtt, forgalmuk 2,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 357 forintot ért, forgalma 360,6 millió forint volt.

A Richter árfolyama 50 forinttal, 1,17 százalékkal, 4220 forintra csökkent, forgalma 700,0 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1490,17 ponton zárt szerdán, ez 2,62 pontos, 0,18 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!