A Mol 160 forinttal, 0,87 százalékkal 18 610 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,06 százalékkal 7961 forintra nőtt, forgalmuk 2,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,81 százalékkal 488 forintra csökkent, forgalma 289,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 51 forinttal, 0,87 százalékkal 5844 forintra esett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank részvénykereskedője elmondta: érdemi elmozdulás nem történt a magyar tőzsdén, a forgalom sem volt magas az első decemberi kereskedési napon. A szakértő szerint decemberben dönthet új csúcsokat a hazai börze, lehet piacmozgató eseményekre, adatokra számítani, ugyanakkor az év vége általában alacsony forgalmú a többi hónaphoz képest.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!