Az eljárás annak megállapítására irányult, hogy 2008. július 18-án és 2009. február 16-19-én a Genesis Energy Befektetési Nyrt. részvényeire kötött tőzsdei ügyletek ütköznek-e a tőkepiaci törvény bennfentes kereskedelemre vonatkozó tilalmába. A Genesis vezetőságe 2008. július 18-án tőzsdezárás előtt soron kívüli tájékoztatást tett közzé a BÉT honlapján, amelyben bejelentették, hogy spanyol leányuk a Genesis Solar Espana megkapta az építési engedélyt a Cadizban építendő napelem gyárára. Az akkori bejelentés szerint a két évig érvényes engedély birtokában a társaság üzleti terve szerinti termelés indítási időpontja tartható. (Azóta a kivitelezőt sikerült kiválasztania a cégnek, az építkezés és a szükséges finanszírozási oldal egyelőre várat magára.) A felügyelet megvizsgálta a bejelentés napján a Genesis részvények kereskedési adatait és megállapította, hogy a korábbi napokhoz viszonyítva jelentős forgalom zajlott, mely - az árfolyammal karöltve - tovább fokozódott a közzétételt követő napokban. A részvények záróára a július 17-i 1598 forintról 1700 forintra emelkedett. Idén február 16-án, majd február 19-én ismét szokatlan mértékű forgalomat mutattak a Genesis részvényei. Február 19-én délután a társaság rendkívüli tájékoztatást jelentetett meg a BÉT honlapján, amelyben a gazdasági válságra és egyéb okokra hivatkozva leszögezték, hogy a fejlemények jelentősen hátráltatták a tervezett első napelem gyár létrehozásához szükséges finanszírozási csomag lezárását, illetve késleltették a tervezett másik két gyárral kapcsolatos előkészületi munkákat is. Egyúttal bejelentették egy amerikai befektető spanyol leányvállalatba történő 42 millió dolláros befektetési szándéknyilatkozatát, amelyért egy részvénycsere keretében megkapná a spanyol leány tulajdonjogát. A közzétételt megelőzően, a február 13-i 610 forintos tőzsdei záróár február 16-án 698 forintra ugrott, majd 17-én 650, 18-án pedig 621 forintra esett vissza. Ám ezt követően 19-én, a bejelentés után 18,84 százalékkal 738 Ft-ra emelkedett. A fokozott forgalom és ármozgások alapján a felügyeletben felmerült annak gyanúja, hogy az említett időpontokban létrejött egyes ügyletkötések a tőkepiaci törvény szerinti bennfentes kereskedelem tilalmába ütköznek. A felügyelet megállapította, hogy a nevezett kereskedési napokon mely befektetési vállalkozások mutattak nagyobb aktivitást és ezeket megkeresve nyilatkozattételre hívta fel őket, hogy mely ügyfeleik Genesis részvényekre szóló megbízásait teljesítették a megjelölt értéknapokon. Ezen kívül felhívták a Genesis Energy Befektetési Nyrt.-t, hogy küldje meg neki a bennfentes információkhoz hozzáférő személyekről vezetett nyilvántartásait. A PSZÁF a bizonyítási eljárás során nem tárt fel kapcsolatot a Genesis által rendelkezésére bocsátott bennfentes listán szereplő és az érintett befektetési vállalkozások által a Genesis részvényekre vonatkozó megbízást teljesítő személyek között. A felügyelet által áttekintett nyilvános közzétételek, elektronikus és nyomtatott híranyagok nem vetettek fel olyan információt, amely a bennfentes kereskedelem megtörténtének gyanújára utalna, vagy azt igazolná, így az eljárás folytatására okot adó körülmény hiánya miatt a további bizonyítás mellőzéséről és az eljárás megszüntetéséről döntöttek. Mint ismeretes, a PSZÁF által vizsgált időszakban a Genesis elnöki posztját betöltő Rényi Gáborhoz fűződik az első magyar bennfentes per. A kilencvenes évek elején az akkor még Novotrade elnöki tisztjét betöltő Rényi és szomszédja ellen folyt per tiltott részvény-kereskedelem ügyében, s ugyan a jogerős ítéletben mentesítették a büntetett előélethez fűződő joghátrányok alól, ám hat hónap felfüggesztett fogházi elzárásra, illetve 1,8 millió forintos büntetés megfizetésére ítélték az érintetteket.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!