Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A részvénypiac forgalma 13,8 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy mind az európai, mind az amerikai részvénypiacok pozitív tartományban mozognak. Makrohírek nem voltak, és jelentősebb vállalati jelentések sem érkeztek, a hangulatot a gazdaságok fokozatos újranyitása, illetve a járványhelyzettel kapcsolatos optimizmus dominálta.

Az elemző szerint ez támogatóan hatott a hazai parkettre is, a BÉT emelkedéssel zárta a hét utolsó napját. A legjobban szereplő blue chip az elmúlt napok leggyengébb szereplője az OTP volt, mely több mint 5 százalékos pluszban zárt, de valamennyi hazai nagypapír pozitív tartományban zárt - mondta.

A Mol 56 forinttal, 2,77 százalékkal 2076 forintra erősödött, 2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 450 forinttal, 5,61 százalékkal 8475 forintra nőtt, forgalmuk 8,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5,50 forinttal, 1,50 százalékkal 372,50 forintra emelkedett, forgalma 962,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 1,26 százalékkal 6430 forintra nőtt, forgalmuk 2,1 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3211,51 ponton zárt pénteken, ez 15,02 pontos, 0,47 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!