New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,30 százalék, az S&P-500 index 0,21 százalék, a Nasdaq Composite index 0,20 százalék emelkedést mutatott.

Csütörtökön az amerikai indexek nyereséggel zártak, a DJIA-30 0,3 százalékkal, az S&P-500 index 0,4 százalékkal, a Nasdaq Composite 0,4 százalékkal erősödött. Csütörtökön nap közben a DJIA index ötven ponttal, negyed százalékkal megközelítette a 20 ezer pontos határértéket, aminek az áttörése a pénteki kereskedés nagy kérdése is egyúttal.

Szerdán az indexek csökkentek, ahogy a piacok a Fed várakozásoknak megfelelő kamatemelését követően kissé korrigálták korábbi nyereségeiket, csütörtökön azonban már ismét lendületet vett az elnökválasztásokat követően a gazdasági fellendülés reményében megindult tőzsdei ralli.

Csütörtökön a dollár 14 éves árfolyamcsúcsot ért el, pénteken viszont ehhez képest már lefelé korrigált egy kissé. Az eurót az amerikai kereskedés kezdetén 0,03 százalékkal jegyezték erősebben 1,0417 dolláron. A dollár erősödése az arany árát is csökkentette, az arany ára csütörtökön az év eleji, februári szintre csúszott vissza. Pénteken az arany ára már felfelé korrigált. A határidős jegyzés legközelebbi kontraktusa az amerikai piaci kezdéskor 0,49 százalékkal állt magasabban unciánként 1135,35 dolláron. Az arany ára így is két százalékot gyengült a héten és nagy eséllyel sorban a hatodik hetet fejezi be veszteséggel. Az olaj ára emelkedett pénteken, az amerikai tőzsdei kereskedés kezdetén a WTI 1,06 százalékkal, a Brent 1,44 százalékkal állt magasabban a globális kereskedelemben hordónként 51,44 és 54,80 dolláron.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!