Tegnap volt egy erőteljesebb felfelé kör, ma már nem vár hasonló intenzív emelkedést a tőzsdén Varjú Péter az Erste vezető üzletkötője. A várakozás szerint combosabb nyitás után napon belüli korrekció következhet, de összességében "nem nézünk ki rosszul" - mondta.

A Mol 17400-on zárt, ha a 17500 forintos szinten át tud menni, akkor akár ezer forint lenne benne fölfelé - vélekedett Varjú.

Az OTP kicsit jobban a forinthoz kötött, ha a forint gyengülne, akkor az emelkedés a bankpapírnál is megáll, de bízom benne, hogy van benne még lendület - tette hozzá

Az emelkedés nagyján, első hullámán túl vagyunk, most konszolidáció következhet, így örülhetünk annak is, ha kicsi pluszban zárunk.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!