Ugyan az igen gyenge kínai és európai PMI-kre még nem reagáltak, ám a várttól lényegesen elmaradó amerikai ISM-re már heves lejtmenetbe váltottak az indexek. Ezt tetézték az adósságplafon megszavazását övező bizonytalanságok, illetve az a félelem is, hogy a nagy hitelminősítők a megállapodás ellenére rontanak majd az USA szuverén adósbesorolásán.

A vén kontinensen egyedül az FTSE-100 úszta meg visszafogottabb 0,7 százalékos eséssel, a DAX ellenben 2,9, míg a CAC-40 2,3 százalékkal került lejjebb zárásra. Még jelentősebb, 3,2 százalékos esést szenvedett el a spanyol IBEX-35, ám még ezt is túlszárnyalta a milánói MIB 3,9 százalékos zuhanása.

A nagy esésben ezúttal is a bankszektor szereplői játszották a főszerepet, a Royal Bank of Scotland 4,3, a Lloyds 5, a Banco Popolare pedig közel 8 százalékkal zárt előző záróértéke alatt.

A Porsche erős féléves jelentése, illetve rekorderős idei eladásokról szóló prognózisa ellenére is 1,2 százalékot esett, míg szektortársa, a BMW 2,8 százlaékkal került lejjebb.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!