A Matáv 5, a Mol 60, az OTP 10, a Richter 205 forintos előnyt szedett össze, az Egis 75 forintra mérsékelte hátrányát. A hazai fizetőeszköz erősödött, az euró 255, a dollár 212 forint alá került. A külföldi szavazatok összesítése szerint is ellenzéki győzelem született az Európai Parlamenti választásokon - írja az mti.hu. A 2012 választópolgár szavazata alapján a Fidesz külföldön 44 százalékot ért el (itthon ez 47 százalék volt), a 27,6 százalékot gyűjtő MSZP pedig még rosszabul szerepelt, mint az egyébként is csak a vereséghez elengendő 34,3 százalékos hazai teljesítménye. Arányait tekintve ugyanakkor komoly előrelépést könyvelhetett el az SZDSZ, a külhoni szavazatokból ugyanis 18 százalékot meghaladó mértékben részesült. Az MDF kicsit "erősödött", a hazai 5,33-ról 6,75 százalékra. A június 27-29-i isztambuli NATO-csúcstalálkozó okán a Külügyminisztérium azt javasolja, hogy a magyar utazók a hónap utolsó napjaiban lehetőség szerint kerüljék el a török várost. A Creditreform-Interinfo Kft. idén is elkészítette az ötven legnagyobb árbevételű magyarországi vállalat rangsorát. A 2002-es adatokból készült rangsorhoz képest a tavalyi forgalmak alapján összeállított lista első tíz helyén nem volt komolyabb változás, a TOP 5 pedig egyáltalán nem módosult: itt sorrendben a Mol, az Audi, a Flextronics, a Matáv és a Philips található. Az általános kockázati tartalék felszabadítása nyomán az egy évvel korábbit 74 százalékkal meghaladó, közel 9,3 milliárd forint adó előtti, első negyedéves profitról számolt be a K&H Bank Rt., ahol a tulajdonosok a javuló hatékonyságnak is örülhetnek. A tartalékfelszabadítást figyelmen kívül hagyva a profit 14 százalékkal nőtt a tavalyi 5,3 milliárdhoz képest. Az biztos, hogy 2006-ig Győrben készülnek az Audi a TT modellek, az utódtípus összeszereléséről azonban még nem született döntés. A magyar esélyek a további beruházások megszerzésére nem a legjobbak - vélekedett az Audi Hungária Motor Kft. ügyvezető igazgatója, aki ugyanakkor hozzátette, nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a cég által régóta tervezett szerszámgépgyár is Győrben működjön. Elnapolta a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa az autópályaépítések kapcsán kartellezés gyanújába keveredett cégek ügyében a döntést, a tárgyalás június 29-én folytatódik. Az Auchan folytatja saját márkás benzinkúthálózatának kiépítését, s nem kizárt, hogy a magyarországi cég építi meg a legnagyobb honi töltőállomást. A diszkontbenzin-bizniszbe már a Tesco és a Cora is beszállt, az előbbi lánccal az olcsó kúthálózattal elsőként megjelent Klubpetrol is együttműködik. Az Egyesült Államok szenátusa megerősítette Alan Greenspant a jegybanki funkciókat ellátó Federal Reserve elnöki székében, így ezzel az ötödik ciklusát kezdheti meg. A 2006-tal lejáró újabb megbízatás meghosszabítására nincs további lehetőség. A 78 éves Greenspan 1987 óta látja el funkcióját. Tovább mászott felfelé az olaj ára a New York-i árutőzsdén, a piac ugyanis aggódik, hogy a világ harmadik legnagyobb nyersolajexportőr országában, Norvégiában az olajmunkások sztrájkja komoly termeléskieséssel járhat. Szintén árfelhajtó tényezőt jelentett, hogy az ExxonMobil bezárta egyik fontos texasi finomítóját, éppen a növekvő kereslettel jellemezhető nyári szabadságolások idején. Az amerikai könnyűolaj maximális kötési ára hordonként 38,83 dollár volt, míg Londonban a Brent nyersolaj ára 29 centtel 36,50 dollárra emelkedett. Japán vezető vállalati elemzője szerint hamarosan bekövetkezik a számítógépek és mobiltelefonok iránti kereslet lanyhulása - pont akkor, mikor a gyártók jelentős kapacitásfejleszéseket hajtottak végre -, s ennek nyomán nagy árfolyamesésre lehet számítani a technológiai szektorban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!