Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Délután egy óra előtt 0,5 százalékos mínuszban járt a mutató. A Mol közel 1 százalékos gyengüléssel 25 950 forinton forgott, a Richter 1,4 százalékkal 48 300 forintra esett, a Magyar Telekom 976 forintos kurzusa pedig 0,8 százalékos gyengülésnek fele meg. A blue chipek közül egyedül az OTP tudott drágulni, 0,2 százalékkal 8285 forintra. Ebben szerepe lehet, hogy a UBS változatlanul vételi ajánlást fogalmazott meg mai eredmény-előrejelzésében, 8900 forintos célár mellett. Erősödött hétfő délelőtt a forint a bankközi devizapiacon, ám a szerdára várt Fed-kamatemelés nyomán megfordulhat ez a folyamat. Ebédidőben az euró hajszállal 260 forint alatt járt. Háromnegyed egy tájban a CAC-40 0,1, a DAX 0,4 százalékos plusznál, az FTSE-100 0,2 százalékos mínusznál tartott. Soha nem látott magasságba emelkedett ugyanakkor a világ tőzsdemutatóinak mozgását követő MSCI World Index - közölte a Reuters. A mutató eddigi csúcsát 2000. március 27-én jegyezték fel, amikor a technológiai papírok szárnyalása miatt 349,04 pontra emelkedett az index. Akkor a tech-lufi ki is pukkant. Ma 349,06 pontos értéket regisztráltak, ami így új rekordot is jelent. Amennyiben nem kerül sor a szükséges kiigazításra, úgy Magyarország marad az Európai Unió (EU) legnagyobb költségvetési hiányát produkáló tagországa. Az idén a hiány GDP arányában 6,7 százalékos lehet, jövőre pedig elérheti a 7 százalékot - derül ki az Európai Bizottság ma közzétett előrejelzéséből. A Praktiker barkácsáruházlánc tavaly 44 milliárd forint bruttó árbevételt el Magyarországon, az pedig idén csekély mértékű növekedést tervez. Az OMV tárgyalásokat folytat Ausztria legnagyobb áramszolgáltatóval, a Verbunddal. A két társaság energiaügyi partnerséget tervez, melynek során a vállalatok gáz- és áramüzlete közötti szinergiát használnák ki. Áprilisban 3,2 százalékkal 114,9 ezer darabra nőttek a BMW eladásai, miután a kék-fehér emblémás autók forgalmának növekedése sikeresen ellensúlyozta a Minik piacán bekövetkezett esést. Az eladások terén történetének legjobb áprilisát zárta a Volkswagen-csoporthoz tartozó Audi: a négykarikás autókból 77,6 ezer kelt el, az egy évvel korábbinál 4,5 százalékkal több, nem kis részben a kínai piacon elért sikereknek köszönhetően. Tony Blair brit miniszterelnök a legjobban fizetett kormányfő az Európai Unióban (EU), a legkevesebbet pedig a szlovák Mikulas Dzurinda keresi - derül ki a Wirtschaftswoche cikkéből, amely 13 országot vizsgált. Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök tavaly vállalkozásaiból származó jövedelmeit is figyelembe véve többet keresett, mint a brit kormány feje. Gyurcsány éves jövedelme 88,57 millió forint volt, bár 18,4 milliós kormányfői fizetését jótékony célkora ajánlotta föl. A NAPI számításai szerint a kormánytól várt megszorító intézkedések többségükben a nyugdíjasokat érintenék a legkellemetlenebbül. Ilyen a középső áfakulcs emelése, a gyógyszerár-támogatási rendszer megregulázása, illetve a közüzemi szolgáltatások hozzáigazítása a világpiaci tendenciákhoz. A kormányzati tervek az euró árfolyamára is hatással lehetnek. Elemzők szerint nyárig már nem változik érdemben az euró forintkurzusa, viszont egy csalódást keltő kormánycsomag jelentősen gyengíthet a forinton júniusban, érdemes tehát már most pénzt váltani a külföldi nyaralást tervezőknek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!