Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A részvénypiac forgalma 52,44 milliárd forint lett, az előző, négynapos kereskedés alatti 24,88 milliárd forint után, a vezető részvények többsége emelkedett.

Megállt a kamatemeléssel a jegybank. A csütörtöki egyhetes betéti tenderen 4 százalékon maradt a kamatszint, ami csak napon belüli korrekciót okozott a forint árfolyamában, és nem sokkal a tender kiírását követően ismét erősödni kezdett - írta Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában.

Kitért arra, hogy erősebbek lettek a Mol finomítói marzsai 2021 decemberben, mint az azt megelőző hónapban. A novemberi 2,8 dollárról 4,2 dollár/hordóra emelkedett a Mol csoportszintű finomítói marzsa, míg a petrolkémiai árrés a novemberi 605,8 euró/tonnáról 649,4-re nőtt. A harmadik negyedévvel összevetve ugyan kissé csökkent mind a finomítói, mind a petrolkémiai marzs, azonban összvállalati szinten a kőolaj árának növekedése kompenzálhatta az így kieső profitot - jelezte.

A hét eseményei között kiemelte, hogy a 4iG Nyrt. lezárta a Digi felvásárlását. A tranzakció az elmúlt évek egyik legnagyobb felvásárlása volt, 625 millió euró értékben.

 

  • A héten a Mol árfolyama 3,17 százalékkal, 80 forinttal emelkedett, a részvény 2600 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 9,4 milliárd forintot tett ki.
  • Az OTP-papírok ára 3,55 százalékkal, 590 forinttal nőtt, a bankpapír 17 190 forinton zárt, forgalma a héten 31,98 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom 1,09 százalékos, 4,5 forintos árfolyam-emelkedéssel zárta a hetet, pénteken 416 forint volt a záróára, heti forgalma 482 millió forint volt.
  • A Richter értéke 30 forinttal, 0,34 százalékkal csökkent a héten, 8695 forinton fejezte be a kereskedést, a gyógyszeripari részvény forgalma 7,74 milliárd forintot tett ki.
  • A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4382,58 ponton fejezte be a hetet, ami 150,13 ponttal, 3,55 százalékkal magasabb az előző hetinél.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!