Az erős politikai felhatalmazással megalakuló Fidesz-kormány lehetőséget kap a választóktól a strukturális reformokra, és ez rövid távon növelheti a forint iránti bizalmat - véli Stuart Bennett a Crédit Agricole CIB elemzője. Az elemző szerint egy esetleges kétharmados többség lehetőséget ad a kormányzó pártnak az alkotmány módosítására, és négy évre minimálisra csökkenti az ország politikai kockázatát, ami rövid távon - különösen a kockázatéhség növekedése mellett - a forint erősödésével járhat. A tervezettnél nagyobb 2010-es költségvetési hiány emlegetése ugyanakkor aggodalmat kelt a piacokon, megvalósulása pedig kiváltaná az IMF rosszallását és veszélybe sodorná az euró 2015-ös bevezetését - véli a Crédit Agricole CIB londoni elemzője. Az ország középtávú megítélése az új kormány politikai irányvonalától, illetve a költségvetési kilátásoktól függ. Az IMF-fel kötött megállapodás értelmében az idei költségvetési hiány nem haladhatja meg a 3,9 százalékot, ám a Fidesz 7 százalékos deficitről beszél. A szakértő szerint a hiánycél túllépése borítékolható, de a Fidesz által emlegetett deficit veszélyeztetné a párt által beharangozott 2015-ös euróbevezetést, hiszen az IMF rövid távon sem nézi jó szemmel a maastrichti kritériumokban rögzített 3 százalékos cél túllépését. Az elemző szerint a 3,9 százalékos deficitcéltól való eltérés mértéke leginkább attól függ, hogy az új kormány melyik évre számolja el a 2010-2011-ben megvalósított infrastrukturális beruházásokat, továbbá hogy tartja-e magát adócsökkentési ígéreteihez. A Crédit Agricole elemzője szerint a Fidesz a kialakult gazdasági helyzetért minden bizonnyal az előző kormányt fogja hibáztatni, hogy ennek megfelelően a 2011-es költségvetéssel tiszta lapot nyithasson.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!