Erősödéssel nyithat Budapest - megszólaltak a szakértők

Pluszban nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kedden az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint.
MTI, 2016. október 18. kedd, 08:43

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint pozitív hangulat uralkodik a feltörekvő piacokon, ez segítheti a magyar tőzsdét is, amely emelkedéssel kezdte a hetet. Az HSBC megemelte célárát a Mol részvényeire vonatkozóan 20 500 forintra a korábbi 20 ezer forintról, így továbbra is vevők lesznek többségben.

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. is azt emelte ki, hogy további emelkedés várható a magyar tőzsdén, amely hétfőn is felülteljesítő volt, a nemzetközi hangulat optimista. A vezető részvények közül szintén kiemelte, hogy a Mol részvények célárát megemelte a HSBC vételi ajánlással, így a Mol esetében további vevőkre számít.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 220,94 pontos, 0,78 százalékos emelkedéssel, 28 612,95 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt.

A Mol 200 forinttal, 1,14 százalékkal 17 725 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban.  Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 0,95 százalékkal 7445 forintra nőtt, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,10 százalékkal 458 forintra emelkedett, forgalma 226,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 3 forinttal, 0,05 százalékkal 5750 forintra csökkent, a részvények forgalma 604,1 millió forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK