Erősödő forgalom, szárnyaló BUX

Erős nyitás és szinte folyamatos emelkedés jellemezte ma a BUX-ot. A nyugat-európai indexek erősödése mellett a pozitív tengerentúli fejlemények adtak lendületet a budapesti börzének, s immár a forgalom is 8,6 milliárd forint fölé nőtt. A BÉT indexe 5,48 százalékos erősödéssel 6 739,21 ponton fejezte be a napot.
Ádám Viktor, 2001. április 5. csütörtök, 17:30
Fotó:

A Matáv - követve a nemzetközi távközlési hosszt - 7,84 százalékkal 867-re ugrott fel, de vélhetőleg pozitívan hatottak a cég romániai és szlovéniai terjeszkedési tervei is. Az OTP árfolyamának az tett jót, hogy a Reuters elemzése vételre ajánlotta a közép-európai bankrészvényeket: a papír 5,61 százalékkal 15 050-re emelkedett. A 16 200-on (+5,16 %) záró Richter is jól teljesített, míg az Egis átlag alatt, 2,29 százalékkal 9 370-re drágult. A részvényenként 55 forintos osztalékot fizető Mol 4 220-on (+5,11 %), a BorsodChem 4 675-ön (+2,75 %), a TVK pedig 3 300-on (+5,43 %) fejezte be a napot. A Graphisoft 1 280-on is forgott, ám az 1 165-ös záróár már csak 1,3 százalékos erősödést jelentett. Megfigyelők szerint a cég már megkezdte a sajátrészvény-vásárlást.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK