A Mol 6 forinttal, 0,20 százalékkal, 3010 forintra gyengült, 2,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 120 forinttal, 1,10 százalékkal, 10 980 forintra erősödtek, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,86 százalékkal, 471,50 forintra nőtt, forgalma 178,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,52 százalékkal, 6700 forintra esett, forgalmuk 1,4 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4267,10 ponton zárt kedden, ez 24,07 pontos, 0,56 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Az Egyesült Államokban kifejezetten jó volt a hangulat, az S&P 500 index és a Dow Jones index is történelmi csúcsra futott. A magyar tőzsde is jól szerepelt, de csak mérsékelten gyűrűzött be a nemzetközi jó hangulat - mondta Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1-en.

Elmondta, körülbelül délig komoly emelkedést lehetett látni, azt követően csökkenés következett, majd a nap végére kicsit feljebb húzták a piacot a befektetők. A nap sztárja az OTP volt, amelyre néhány percig 11 000 forint felett is kötöttek üzletet, mellette a magyar távközlési papír szerepelt jól.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!