Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

1. A brókerek által felszámolt díjak

Ha ugyanazon az alma kilója 350 forint lenne egyik boltban és 500 forint a másikban, melyikben vennéd meg?

Ugyanez igaz, ha részvényt veszel. Oda mennél, ahol kevesebb, mint 300 forintot vagy több mint ezret fizetnél ugyanazon részvényekért? A Magyarországon kívüli, nemzetközi piacokra vonatkozó díjakban gyakran még ennél is nagyobb eltérést láthatunk.

Azt megérteni viszont, hogy mi alapján számítják a brókerek ezeket a díjakat, legtöbbször nem könnyű. Ennek fényében állítottuk össze ezt az egyszerű összehasonlító táblázatot a Magyarországon is elérhető brókerekről.

2. Elérhető termékek és szolgáltatások

A brókerek sokban hasonlítanak a tévészolgáltatókhoz. Amikor választunk egyet, döntünk, mi kell nekünk igazán. A Trónok Harcát akarjuk-e élőben nézni az HBO-n vagy csak a reggeli főzőműsorra vagyunk kíváncsiak.

A brókerek is ilyenek. Például egy bróker, akinél csak kevés piac elérhető, nagyban korlátozza a befektetők választási lehetőségeit, az elérhető tévécsatornákat, ha úgy tetszik. Ideális esetben a befektetőknek ki kéne tudni használni a kereskedési lehetőségeket világszerte és így diverzifikálni a portfóliójukat.

A Magyarországon is elérhető DEGIRO képes ezt adni az ügyfeleknek. Jelenleg a cég ügyfelei számára nem csak a Budapesti Értéktőzsde, de Európa, Amerika és még Ázsia piacai is elérhetőek.

A kapcsolat viszont nem minden. Tudnunk kell, mivel akarunk kereskedni. Csak részvények, kötvények és indexek, vagy kalandvágyóbbak vagyunk és az opciós, vagy határidős ügyletekkel szeretnénk foglalkozni. Ezek és más termékek több brókernél, köztük a DEGIRO-nál is elérhetőek.

3. Biztonság

Az utóbbi években sokat lehetett hallani a Quaestor és a Buda-Cash brókercégek botrányairól. Ennek fényében különösen fontos tájékozódni, hogy milyen biztonsági és felügyeleti felépítéssel dolgozik egy bróker.

Maradjunk egy pillanatig a DEGIRO-nál. Mint minden brókernek, a DEGIRO-nak is meg kell felelni mind a származási ország, mind pedig azon ország törvényeinek, melyben a tevékenységét folytatja. Mivel egy holland cégről van szó, a DEGIRO-t a Holland Pénzpiaci Hatóság (AFM) és a holland jegybank (DNB) felügyeli.

A szabályozás mellett fontos megnézni még a cég működési elvét is. Az ügyfeleik befektetései teljesen el vannak különítve egy független letétkezelőnél a cég eszközeitől. Ez azt jelenti, ha a DEGIRO-val valami történne, az ügyfelek értékpapírjai a független letétkezelőnél maradnak, mintsem hogy a DEGIRO eszközeként lefoglalásra kerüljenek.

4. Platform

Ha egy bróker biztonságos, jók az árai és sok termék közül választhatunk, akkor a cég már elég jónak tűnhet. Ha viszont a platformon való kereskedés bonyolult és nem eléggé intuitív, ez problematikussá teheti a kereskedéseinket.

Eddigi példánknál maradva, a DEGIRO-nál a kereskedés kivitelezése mondhatni gyerekjáték. Csak rákeresünk a termékre és attól függően, hogy venni vagy eladni szeretnénk, csak ráklikkelünk a 'V', illetve 'E' betűre. Ezek után már csak meg kell adni, milyen formában szeretnénk leadni a megbízást.

Természetesen a termékekről szóló grafikonok is elérhetőek. Ha valaki viszont fejes szeretne ugrani az analitikába, azt is meg tudja csinálni, ugyanis a grafikonokon különböző átlagok, trend és kereskedési volumen mutatók is megjeleníthetők.

5. Megítélés

Csak úgy, mint más terméknél vagy szolgáltatásnál, jó, ha tudod, hogyan ítéli meg a nagyközönség az adott brókert. Egy jó iránypont a megítéléshez, megnézni az ügyfelek számát, miként nőtt a cég és hogy milyen díjakat nyert. (Igen, van olyan hogy legjobb brókernek járó díj.)

A DEGIRO-nál nyitott számlák száma például 67 százalékkal nőtt egy év alatt. Jelenleg a cég több mint 290 ezer számlát kezel. Csak 2018 első negyedévében több mint 4,6 millió tranzakciót bonyolítottak le a cég keretein belül.

Ezek után nem csoda, hogy a cég tevékenysége során már több, mint 35 brókereknek járó díjat zsebelhetett be.

Ebben a cikkben csak a szerintünk legfontosabb dolgokat soroltuk föl. A legmegfelelőbb bróker kiválasztása viszont már a befektető feladata. Szóval, hajrá! Informálódj és válassz egyet.

A cikk megjelenését a DEGIRO támogatta.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!