Ha aggódtak is a magyarországi háztartások, hogy a koronavírus-járvány hatására megcsappannak az értékpapírszámláik, az első félév végére ez a félelem nagyrészt elpárologhatott, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint ugyanis ismét történelmi csúcsra jutott a háztartások értékpapír-megtakarításainak egyenlege.

A számlákon 12 916,2 milliárd forint volt, 300 milliárd forinttal több, mint az év elején. Összesen csaknem 540 milliárd forintot sikerült félretenniük a kisbefektetőknek fél év alatt, ebből júniusban több mint 207 milliárdot. Az év első három hónapjában összejött több mint 400 milliárd forintos árfolyamveszteség is gyorsan csökken, június végére eltűnt majdnem a fele.

Újratervezhet az ÁKK is

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. áprilisban módosította a kibocsátási tervét, azt várták ugyanis, hogy a koronavírus-járvány miatt a lakossági állampapír-kereslet visszaesik, ehelyett inkább az intézményekre kell alapozni az államadósság finanszírozását. Az államkötvény-aukciók emiatt sűrűbbé váltak, a Magyar Állampapír Plusz (MÁP+) hetente meghirdetett volumene pedig a korábbi 100 milliárdról 50 milliárd forintra csökkent.

A lakossági vásárlások visszaesése azonban átmenetinek tűnik a friss számok láttán. Visszaváltások csak márciusban és áprilisban voltak, májusban már csaknem 120 milliárd, júniusban pedig további 170 milliárd forintnyi friss pénzből vett a lakosság állampapírokat, ezzel a háztartásoknál lévő állampapírok mennyisége 9530,9 milliárd forintos új történelmi csúcsra ugrott.

A hosszú lejáratú állampapírok továbbra is keresettebbek, mint a rövidek, ezekből már több mint 6800 milliárd forintnyi van a kisbefektetőknél, akik csak júniusban több mint 210 milliárd forintért vásároltak államkötvényeket.

Háztartások értékpapír-állománya (2020. június 30.)
ÉrtékpapírÁllomány (Mrd Ft)
Állampapír8 530,9
Egyéb kötvény71,448
Befektetési alap3634,024
Részvény679,8
Összesen12 916,2
Forrás: MNB

Az állampapírpiacra kerülő új lakossági megtakarítások volumene tehát két-három havi megtorpanás után ismét ott tart, ahol a járvány előtt. Ha folytatódnak ezek a számok, akkor az ÁKK újra átírhatja a kibocsátási tervét, hiszen már június végén 471 milliárd forintnál tartott a háztartásoktól jövő friss  megtakarítások volumene. Az idén lejár mintegy 800 milliárd forintnyi intézményi kézben lévő lakossági állampapír is, ami nem újul meg, a lakossági vásárlások is visszaestek márciusban és áprilisban, emiatt 1100 millárd forintnyi lakossági állampapír-visszaváltással kalkulált a központ, de a friss számok alapján pesszimistának tűnik a terv.

A kötvénypiac többi része továbbra sem mozgatja meg a kisbefektetőket. Jelzáloglevéből mindössze 161 millió, banki kötvényből 58,2 milliárd forintnyit tartanak, ennek a háromnegyede devizakötvény. Vállalati kötvényből is csupán 13,1 milliárd forint van a háztartásoknál, a Növekedési Kötvényprogram kibocsátásainak nagy részét ugyanis az MNB jegyzi le, egy kisebb része a bankokhoz, illetve más intézményi befektetőkhöz, biztosítókhoz, nyugdíjpénztárakhoz kerül.

Újra itt vannak a hozamok

A háztartások arra is hamar rájöttek a tavasz folyamán, hogy most érdemes kockázatosabb befektetéseket keresni a nagyobb hozam reményében. A befektetési alapok és a részvények népszerűsége is megugrott emiatt.

Az alapoknál később kezdődött a vásárlási láz, márciusban és áprilisban még masszív visszaváltások voltak, de májusban és júniusban már friss pénzzel gyarapodott az állomány. A befektetők azóta, hogy áprilisban elkezdtek emelkedni az árfolyamok, több mint 100 milliárd forintnyi hozamot értek el a befektetési jegyeikkel, a legnagyobb nyereség a részvény- és egyes árupiaci, például aranyba fektető alapokon volt.

Ennél nagyobbat csak azok kaszáltak, akik tőzsdézni kezdtek a válság mélypontján. A háztartások igyekeztek kihasználni az alacsony árfolyamokat, és márciustól június végéig csaknem 130 milliárd forintért vásároltak részvényeket a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), ebből több mint 90 milliárdot a bankpapírok - ez főleg OTP lehetett - tett ki. A számítás bejött, a második negyedévben mintegy 70 milliárd forintnyi árfolyam-emelkedést értek el a háztartások számláin lévő részvények, ebből csaknem 40 milliárd volt a bankpapírok részesedése.

A kisbefektetők kezében a félév végén már ismét csaknem 680 milliárd forintnyi részvény volt, amelyből csaknem 260 milliárd volt a bankpapír - utóbbi adat történelmi rekordnak számít. Az OTP pénteken közzétett gyorsjelentése és a tájékoztatója alapján érdemes lehet akár hosszabb távon is kitartani ezek mellett a részvények mellett, ugyanis a hitelintézet jövőre az idén elmaradt osztalékot is ki szeretné fizetni a befektetőinek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!