Eséssel kezdett az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, 0,3 százalékos eséssel 22 895 ponton állt délelőtt fél 10 körül
NAPI, 2010. szeptember 8. szerda, 09:38
Fotó:

A nagypapírok közül az OTP és az MTelekom kezdte eséssel a szerdai napot. Előbbi papírjai 1,3 százalékkal kerültek kevesebbe a keddi záróértéknél, a magyar bank papírjaiért 4786 forintot adtak.

A Telekom szintén egy százalék feletti eséssel kezdett, a telekommunikációs cég részvényei 677 forinton forogtak.


A Mol zöldben kezdett, 0,3 százalékos emelkedéssel 21 630 forintba kerültek a papírjai.


A gyógyszeripari cégeknek is jól kezdődött a nap: a Richter 0,3 százalékkal 48 300 forintra, az Egis 0,4 százalékkal 20 590 forintra drágult a kereskedés első órájában.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK