A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,64 százalékos csökkenéssel, 28 120,09 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 5,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Csökkenéssel zárt a magyar tőzsde, elsősorban az OTP és a Richter részvényeinek gyengülése miatt - mondta Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1-en. A heti tőzsdei eseményeket felidézve az elemző kiemelte a hétfői kereskedést, amikor mind a négy nagy hazai papír jelentősen erősödött, miután a Standard & Poor's múlt pénteken visszaemelte a befektetési ajánlású kategóriába a magyar államadós-besorolást.

Az emelkedést kisebb korrekció követte kedden és szerdán, a főbb intézményi befektetők az amerikai kamatdöntésre vártak. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed döntése után csütörtökön újabb lendületet kaptak a nemzetközi részvénypiacok, de a kedvező hangulatra a magyar tőzsde már kevésbé reagált - összegezte Nagy András.

A Mol 90 forinttal, 0,53 százalékkal 17 200 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 116 forinttal, 1,55 százalékkal 7345 forintra csökkent, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,44 százalékkal 454 forintra nőtt, forgalma 158,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 1,13 százalékkal 5675 forintra esett, a részvények forgalma 944,9 millió forintot ért el.

Veszteséges zárás Európában

Veszteséggel zártak pénteken az irányadó részvénypiaci indexek Európában. A nem hivatalos záró adatok szerint a londoni tőzsde fő mutatója, a FSTE-100 alig észrevehetően, kevesebb mint fél ponttal, 0,01 százalékkal csökkent. Frankfurtban a DAX-30 index 43 ponttal, 0,40 százalékkal esett, Párizsban a CAC-40 nem egészen 15 ponttal, 0,33 százalékkal romlott.

Szakértők szerint a pénteki enyhe csökkenés Európában és a tengerentúlon is profitkivétel eredménye. A befektetők most realizálják az elmúlt napok olykor meredek árfolyam-emelkedése során elért eredményt.

A FTSE-100 nagyjából 3,00 százalékkal zárt magasabban, mint az előző héten (6911 pont a 6710-zel szemben). A DAX-30 több mint 350 pontot, vagyis csaknem 3,50 százalékot erősödött.

Miután a piac szinte biztosra veszi, hogy decemberig nem lesz kamatemelés az Egyesült Államokban, a szakértők arra számítanak: ha nem lesz rendkívüli esemény, még hetekig folytatódhat a tőzsdei rali.

A részvénypiacokhoz hasonlóan az amerikai kamatemelés rémének elmúltával jó hetet zárt az arany is; az árfolyam több mint 2 százalékot emelkedett a héten, ilyesmire utoljára július végén fordult elő. Péntek délután 1338,36 dolláron forgott egy uncia (31,1 gramm) azonnali szállításra Londonban.

A kőolaj ára esett, magyar idő szerint este hat óra után a Brent fajta hordója (159 liter) 46,45 dolláron forgott, 1 dollár 20 centtel, vagyis bő 2,50 százalékkal a csütörtöki záróára alatt. Az amerikai WTI fajta ára több mint 3 százalékkal, 44,92 dollárra esett.

Az euró jegyzése 1,123 dolláron állt a reggeli 1,120 dollár után. A múlt hetet 1,115 dolláron zárta az európai közös pénz, az amerikai jegybank döntését követő dollárgyengülés miatt csütörtök délután 1,125 dollárig erősödött.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!