Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A szokásos felmérésük szerint már csak a több ezer megkérdezett mindössze 22,2 százaléka várja azt, hogy a részvényárfolyamok hat hónapon belül feljebb lesznek a jelenlegi szinteknél, s 55,6 százalékuk vár árcsökkenést. A mutatót sokszor szokás ellentét-indikátorként használni, azaz ha sok a pesszimista, az fűtheti az áremelkedést és fordítva. Az áremelkedésben bízó befektetők aránya utoljára március elején, a részvénypiac mélypontján volt ennyire alacsony, akkor azonban rövid időn belül mintegy 40 százalékos áresésen voltak túl a világ tőzsdéi, most azonban egészen más a helyzet, hiszen a vezető amerikai részvényindexek alig 4-5 százalékkal állnak alacsonyabban néhány hete elért éves csúcsukhoz képest.

Az emelkedést várók aránya néhány hét alatt olvadt 50 százalék feletti értékekről a mostani szintre. A mutató egyébként ellentét-indikátor szerepét nem töltötte be mindig jól az elmúlt évek tanúsága szerint, hiszen tavaly ősszel és idén januárban zuhanása megelőzte a részvénypiaci lejtmenetet, s a márciusi mélypontot követően azonnal az optimizmust jelző régióba ugrott fel, s tartósabb ideig ott is maradt. A kisbefektetők ijedtsége furcsa annak fényében, hogy eközben a profik meglehetősen konzekvensen optimistának tűnnek. Az Investor Intelligence Services által követett több mint száz amerikai tőkepiaci hírlevélíró között az esést és az emelkedést várók közötti különbség hetek óta olyan nagy az optimisták javára, mint legutóbb a 2007. október-novemberi időszakban, amikor a vezető részvényindexek az előző hosszpiaci csúcsaikat elérték. Itt a szakértők 48,2 százaléka tesz a további áremelkedésre, miközben mindössze 24,7 százalékuk véli úgy, hogy áresés jöhet a tőzsdéken.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!