Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Az olajrészvény délután 24 350 forinton is megfordult, a 24 875 forintos záróár 1,9 százalékkal múlta alul a múlt péntekit. A börze 25 milliárdos forgalmának bő felét adó OTP szintén a vesztesek közé iratkozott fel, az 1,2 százalékos veszteséget jelentő 8100 forintos záróár nem sokkal múlta felül a 8081 forintos napi minimumot. A Magyar Telekom egészen délután fél háromig kisebb-nagyobb pluszban - délelőtt még 900 forint felett - forgott, a 874 forintos nap végi érték másfél százalékos mínuszt takart. Egészen a legutolsó percig úgy tűnt, hogy a Richter nem tart a többiekkel, ám a jobbára a pénteki záróértéke körül legyező gyógyszerpapír végül - távolról követve az általános lejtmenetet - 0,2 százalékkal 37 505 forintra süllyedt. A szektortárs Egis viszont tényleg nagyot esett, 2,7 százalékos veszteséggel 19 155 forinton landolt. Az utolsó pillanatban keményen lerántották az FHB-t, a kurzus 4,4 százalékkal 1551 forintra zuhant, ám ez kevés volt ahhoz, hogy a jelzálogbank részvénye érdemelje ki a nap vesztese címet. A legnagyobb zuhanást ugyanis a maga 6 százalék feletti mínuszával a Pannonplast produkálta, amitől nem maradt el sokkal a Fotex 820 forintos záróárat erecményező 5,5 százalékos esése sem. Az érdemi forgalmú részvények között a legtempósabb drágulást az Orco mutatta fel, az ingatlanhasznosító-csoport papírja 6,6 százalékkal 22 895 forintra ugrott. Nagy elánnal erősödött a Humet és a Genesis is, előbbi 3,3, utóbbi 2,4 százalékos többletet szedett össze.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!