A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője kiemelte, hogy a blue chipek ára eltérően mozgott: az OTP esett, a Mol és a Richter erősödött, míg a Magyar Telekomnak stabil maradt az árfolyama.

Az OTP a kereskedés elején még a 4500 forintos szinttel kacérkodott, csak később indult esésnek, de hogy mi indította el lefelé az árfolyamát, arra véleménye szerint nincs jó magyarázat. Úgy vélte, talán az lehetett az oka, hogy többedszerre "feszült neki" a papír a 4500-as szintnek, de továbbra sem sikerült áttörnie. A délelőtt közzétett német hangulatindex, a ZEW májusi csökkenése esetleg magyarázhatná az OTP gyengülését, ennek viszont ellentmond, hogy a forint erősödött, vagyis a devizapiac másként értékelte az adatot, ami egyébként a német tőzsdét sem rendítette meg.

Az OTP részvények ára 129 forinttal, 2,87 százalékkal 4361 forintra csökkent, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki. A Mol 80 forinttal, 0,61 százalékkal 13 240 forintra erősödött, 874,5 millió forintos forgalomban.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 322 forintot ért záráskor, forgalma 258 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 39 forinttal, 0,98 százalékkal 4009 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1516,12 ponton zárt kedden, ez 3,13 pontos, 0,21 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!