Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A kisebb papírok közül remek rajtot vett az Elmű, melynek árfolyama 3,3 százalékos emelkedéssel 25 forintos közelségbe került a 22 000 forintos határral. A Rába 3,6 százalékos erősödéssel 715 forintig jutott. Egyelőre úgy vélik az elemzők, jövőre megtorpan a profitok szárnyalása a Budapesti Értéktőzsdén, az árfolyamok emelkedésének azonban még lehetnek tartalékai. A román országos választási iroda közlése szerint a szavazókörzeti adatok 92 százalékénak összesítése alapján Traian Basescu, Bukarest fopolgármestere lesz a román elnök - közölte a Transindex. Hírek szerint megszületett a döntés arról, hogy a Siemens - legalább részben - eladja veszteséges mobiltelefon-gyártó üzletágát - írta az euro.hu. Egyes hírforrások azt is tudni vélik, hogy a kínai Ningbo Bird gyártócég a vevő. A mobilok a legutóbbi üzleti évben 152 millió euró üzemi veszteséget okoztak a cégnek. Árversenybe kezdett a BAT Magyarországon: néhány hete 12 százalékkal, vagyis 500-ról 440 forintra szállította le Pall Mall márkájú cigarettáinak árát. A Napi Gazdaság információi szerint a második legnagyobb honi cigarettaforgalmazó, a Philip Morris Magyarország Kft. is fontolgat hasonló döntést. Új, mobil játékkonzolt dob piacra a Sony, amelyből az értékesítés első napján, vasárnap rögtön 200 ezer darabot adtak el - tudta meg a BBC. A Sony tervei szerint márciusig 3 milliót adnának el a PlayStation Portabe (PSP) névre keresztelt konzolból.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!