Csütörtök délután 270 forint fölé ugrott az euró azt követően, hogy Bánfi Tamás, a monetáris tanács tagja a Reuters beszámolója szerint úgy nyilatkozott: a gazdaság bizonyos szegmensei számára a 275-285 forintos euróárfolyam jobb volna a jelenleginél.

A  magyar gazdaságnak sokkal alacsonyabb kamatokra és gyengébb forintárfolyamra van szüksége annak érdekében, hogy gyorsabban tudjon kilábalni a mély recesszióból - nyilatkozta Bánfi a hírügynökségnek.

A galambok közé sorolt jegybankár úgy véli, az elmúlt két évben sokkal nagyobb kamatvágásokat kellett volna végrehajtani, és a gazdaságnak további szignifikáns monetáris enyhítésre van szüksége.

A júliusban a 100 bázispontos mérséklésre szavazó tanácstag a hírügynökségnek elmondta, a jelenlegi 8 százalékos alapkamatot legalább 2 százalékponttal kellene csökkentenie az MT-nek decemberig, amennyiben a külső és a belső piaci környezet kedvező marad.

Ha fennmarad a július-augusztusi helyzet, akkor az év végére 5-6 százalék körüli kamatszint lehetne ideális - fogalmazott Bánfi. A jegybankár ugyanakkor nem biztos abban, hogy ez így is lesz. Nem biztos ugyanis abban, hogy a feltételek nem változnak meg a következő hónapokban. Bánfi azt is megemlítette, hogy a kamatvágási lehetőségeket a külső piaci faktorok korlátozhatják.

Az is a forintot gyengíthette, hogy Bánfi nyilatkozata után néhány perccel megjelent egy Standard & Poor's-gyorshír is - írja a Takarékbank hírlevele. A hitelminősítő felül fogja vizsgálni a magyar bankrendszer besorolását, elsősorban már egyébként is ismert okok (magas külső finanszírozási igény, növekvő hitelbedőlési ráta, strukturális lemaradások, valamint a magyar gazdaság meredek lejtmenete) miatt.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!