Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A vezető nyugat-európai mutatók egy-másfél százalék körüli veszteséggel zártak, az FTSE-100 háromhetes mélypontján landolt. Bár a polgárháborús hírekre az olaj és az arany ára emelkedéssel reagált - a WTI benézett 100 dollár, az arany pedig 1415 dollár fölé is - , mégis nagyot estek az energia- és bányaipari cégek részvényei.

Az OMV például közel hat százalékot zuhant, miután az eredménycsökkenésről beszámoló osztrák társaság azt is közölte, hogy líbiai olakitermelésének átmeneti csökkenésére számít, sőt a teljes leállás sem zárható ki. A francia bankok között ugyanakkor több is erősödni tudott: a Natixis esetében a vártnál kevésbé zuhanó profitot értékelték a befektetők, míg a Crédit Agricole csütörtökre várt gyorsjelentése előtt volt derűlátó a piac.

A Footsie komponensei között a legnagyobb, közel hat százalékos mínuszt az italos fémdobozokat gyártó Rexam papírjai mutatták fel, holott a cég a vártnál nagyobb nyereségről számolt be.

A techrészvényeket szintén alaposan elpáholták, miután a Hewlett-Packard (HP) a pc-k iránti gyenge fogyasztói keresletre hivatkozva lefelé módosította idei bevételi prognózisát.

Közép-európai idő szerint este hét óra tájban a New York-i indexek a kezdeti, pár tized százalékos gyengülést követően már szintén egy-másfél százalékos mínusznál tartottak, vagyis folytatták a keddi lejtmenetet. A HP részvényei 10 százalék körüli veszteséggel vezették a techszektor mélyrepülését, de - európai társaikhoz hasonlóan - estek az energiacégek papírjai is. A friss amerikai lakáspiaci adatok háttérbe szorultak a Líbiából érkező hírek mellett, így nem vetett különösebb hullámokat, hogy miközben a használt otthonok forgalma váratlanul élénkült januárban, az árak kilencéves mélypontra estek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!