A kereskedésre leginkább az van befolyással, hogy több fontos hír is napvilágot lát a délután folyamán az Egyesült Államokból: először fél háromkor egy inflációs és egy kiskereskedelmi adatot közölnek, majd magyar idő szerint este 20 órakor hozzák nyilvánosságra az októberi Fed-gyűlés jegyzőkönyvét.

A kereskedők nem túl optimisták, így bár tegnap este Ben Bernanke, a Fed január végén leköszönő elnöke azt mondta, hogy nagyon hosszú ideig maradhat alacsonyan az amerikai központi bank alapkamata, ez sem volt elég a hangulat pozitívvá tételéhez. Ennek megfelelően délután fél kettő előtt pár perccel a londoni FTSE-100 és a párizsi CAC-40 0,4, a frankfurti DAX pedig 0,1 százalékos mínuszban állt. Nem teljesítettek túl jól a periféria tőzsdék sem: a milánói FTSE-MIB 0,5, a madridi IBEX-35 pedig 0,9 százalékot bukott.

A nemzetközi trendet követi a magyar tőzsde is, hiszen ekkor 1 százalékos mínuszt tudott felmutatni a BUX index. Az esésből az OTP 1 százalékkal vette ki a részét, ami főképp a GVH döntésének köszönhető, mely szerint 9,5 milliárdnyi bírságot szabott ki 11 magyarországi bankra - ebből 3,9 milliárdnyi jutott a legnagyobb hazai pénzintézetnek, amely egyébként már fellebbezett is a döntés. A blue chipek egyébként sem teljesítenek túl jól a Mol például 2 százalékos mínuszban állt - részben Hernádi Zsolt vezérigazgató a CNBC-nek adott nyilatkozatának köszönhetően -, a Richter pedig 0,6 százalékosat, míg a legnagyobbak közül egyedüliként a Magyar Telekom tudott a pozitív tartományban maradni, mégpedig 0,4 százalékkal.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!