Esős napot zárt Budapest

Egész napos gyengülés után 1,3 százalékos mínuszban, 17 615 ponton zárt a BUX-index.
Major András, 2012. december 17. hétfő, 17:20
Fotó: Napi.hu

Jelentős, közel másfél százalékos mínuszban fejezte be a napot a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX. A mutató egész nap a felszín alatt mozgott, és szinte folyamatosan lefelé tartott. A pesti gyengélkedés az amerikai költségvetési tárgyalásokon állítólag elért haladás dacára is bizonytalan európai befektetői hangulatban ment végbe, igaz, a BUX a nyugat-európaiaknál nagyobb veszteséget mutatott, a térségben pedig a V4 országok mellett az osztrák tőzsde is jobb teljesítményt nyújtott. A forgalom a 9 milliárd forintot közelítette. Annak ellenére, hogy az összforgalom nem volt éppen gigászi, a blue chipekek mindegyikére milliárdos értékben köttettek üzletek.

A főbb részvények között az OTP Bank részvénye több mint másfél százalékkal lett olcsóbb, így 4060 forintra esett zárásban. Ezzel együtt messze nem a bankpapír volt a leggyengébben szereplő blue chip, a Mol 1,8, az Mtelekom pedig 2,6 százalékkal gyengült, amelynek eredményeképp előbbi 16 750, utóbbi 373 forinton forgott a zárásban. A nap vesztese a CIG Pannónia volt, amelynek árfolyama 6 százalékot meghaladó mértékű zuhanással 198 forintig jutott. A Richter volt a kivétel, miután majd 1 százalékkal 35 820 forintig erősített, míg szektortársa, az Egis több mint fél százalékot veszítve 17 090 forintig ereszkedett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK