A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 11.30-kor 35 964,13 ponton állt, ami a legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 0,50 százalékos emelkedés. A részvénypiac forgalma délelőtt 2,8 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest - írta az MTI.

A Mol 10 forinttal, 0,04 százalékkal 22 265 forintra erősödött.

Az OTP-részvények ára 52 forinttal, 0,54 százalékkal 9632 forintra nőtt.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal 467 forintra emelkedett.

A Richter-papírok árfolyama 75 forinttal, 1,15 százalékkal 6615 forintra nőtt.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője a tőzsdenyitás előtt a mai napra alacsony forgalmat és irány nélküli kereskedést jósolt, jelentős elmozdulást nem vár. A Mol-nál az olajár csökkenése miatt enyhe profitrealizálás is elképzelhető, az OTP részvényeivel pedig vélhetően a keddi árfolyamon kereskednek majd. Hozzátette: délután fontos amerikai makroadat érkezik, ami az amerikai munkahelyek számáról ad tájékoztatást. Vélhetően a kereskedés második felében ez mozgatja majd az árfolyamokat.

Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője ugyanakkor óvatos emelkedést várt, ugyanis a befektetők kivárnak a Magyar Telekom negyedéves gyorsjelentése előtt, amely szerdán piaczárás után este 6 órakor érkezik.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!