A tokiói Nikkei-225 index az egész kereskedési napot veszteségben töltötte, de végül 0,1 százalékos pluszban zárt, miután jó hír jelent meg egy japán pénzügyi csoporttal kapcsolatban, és a bankpapírok árfolyama emelkedni kezdett, pozitív tartományba húzva a mutatót.

Dél-Koreában a Kospi mutató 0,1 százalékos mínuszban zárt. Ausztráliában az S&P/ASX mutató több mint 1 százalékot esett, szakértők szerint azért, mert sok befektető úgy döntött, profitkivétellel várja meg a vasárnapi görögországi népszavazást, ahol a szavazók arról döntenek, elfogadják-e a külföldi hitelezői segítség fejében elvárt változtatásokat. A népszavazás kimenetele végső soron meghatározhatja, hogy Görögország az euróövezet tagja marad-e.

A görögországi helyzet és a kínai tőzsdék immár hetek óta tartó lejtmenete miatt alacsony a kockázatvállalási hajlam a régióban - mondta egy európai befektetési alap üzletkötője Hongkongban.

Kínában a sanghaji tőzsde indexe ismét több mint 6 százalékkal zuhant. Ez azt jelenti, hogy a mutató csaknem 30 százalékot esett június 12 óta. Majdnem 18 százalék volt a vesztesége csak ezen a héten. A hetek óta tartó ijedelem miatt összesen több ezer milliárd dollárral csökkent a sanghaji és a sencseni tőzsdén forgó tőke értéke.

A kínai tőzsdefelügyelet próbálta megnyugtatni a befektetőket azzal, hogy lazított a tőkeáttételes kereskedés (margin trading) szabályain, egyelőre hiába. Az értékpapírfelügyelet ugyanakkor közölte: vizsgálatot indít részvénykereskedelmi manipuláció miatt. Ez megfigyelők szerint annak a jele, hogy Peking kétségbeesetten próbálja megállítani az árfolyamok zuhanását.

Lefelé araszolt a kőolaj ára. Az északi-tengeri Brent alaptípusból egy hordó (159 liter) ára augusztusi szállításra 13 centtel, 61,94 dollárra csökkent. Az amerikai West Texas Intermediate (WTI) fajtát 56,72 dolláron jegyezték, ami 21 centes csökkenés.

Az arany árfolyama unciánként (31,1 gramm) 1167 dollár körül alakult pénteken közép-európai idő szerint reggel 8 óra előtt. Az árfolyam csütörtökön 3 és fél havi mélypontra, 1157 dollár alá süllyedt, majd korrigált kissé azután, hogy a vártnál gyengébb amerikai foglalkoztatási adatok jelentek meg.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!