A délután már a negatív tartományban érte a BUX-ot, az amerikai piacok nyitását követően pedig meredeken esett a mutató, végül - egy gyors korrekció után - 0,3 százalékos mínuszban, 27 280 ponton állapodott meg. A vezető részvények veszítettek értékükből, a legtöbbet a Mol gyengült. Az olajcég részvénye a késő délutáni esésben 26 605 forintig hullott, majd gyorsan korrigált és 27 130 végzett, ami 0,8 százalékkal maradt el a szerdai záróártól. A másik három blue chip kisebb veszteséget mutatott, az OTP árfolyama egy forinttal 9169 forintra csökkent, míg a Richter és a Magyar Telekom 0,1 százalékot veszített: előbbi 37 575 utóbbi 931 forinton fejezte be a kereskedést. A kisebbik gyógyszergyártó ugyancsak olcsóbb lett, 23 000 forintos nap végi árfolyama 0,7 százalékos értékvesztésnek felelt meg. Jókora forgalom jellemezte a Rábát, a győri cég részvényei 422 millió forint értékben fordultak meg a parketten. Jegyzése a nyitástól kezdve folyamatosan süllyedt, az utolsó papírok 2,5 százalékos mínuszban, 2000 forinton cseréltek gazdát. Ugyancsak aktívak voltak a Graphisoft Park befektetői, a 140 millió forintos forgalom mellé 0,5 százalékkal 1527 forintra csökkenő árfolyam társult. Az általánosan pesszimista hangulattal csupán a kisebb részvények tudtak dacolni, a Danubius például 2,2 százalékkal 9500 forintra drágult, miközben a Tvnetwork 6,7 százalékkal 270 forintra javult.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!