Vegyesen zártak a részvények a BÉT-en. A nagy papírok közül a Mol és az OTP a viszonylag pozitív nemzetközi hangulatnak köszönhetően jól teljesített és a Magyar Telekom is enyhe emelkedéssel zárt - mondta Wolf Martin, a KBC Equitas junior elemzője az M1-en.

Az elemző szerint nem volt jó napja a Richternek, mivel egyik fő készítménye, az Esmya jövője kérdésessé vált, valamint a reggeli gyorsjelentés és a menedzsment kommentárja sem nyugtatta meg a befektetőket. A Richter árfolyama közel 6,5 százalékot esett a meglehetősen magas, 12 milliárd forint feletti forgalom mellett, amely ritkaságnak mondható a papír esetében. A nemzetközi hangulat pozitív volt annak ellenére, hogy a 10 éves amerikai kötvényhozamok továbbra is magasan állnak.

Az általános piaci hangulat pozitív volt a pénteki amerikai forgalom hatására. A vezető részvények közül az OTP és a Mol pluszban zárt, ezzel szemben a Richter árfolyamának esése az Esmya nevű gyógyszerét ért problémákra vezethető vissza, illetve arra, hogy idei kilátásai pesszimisták - közölte Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-vel.

A Mol 46 forinttal, 1,61 százalékkal 2904 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,79 százalékkal 11 400 forintra nőtt, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,44 százalékkal 460 forintra emelkedett, forgalma 185,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 385 forinttal, 6,43 százalékkal 5600 forintra esett, a részvények forgalma 12,3 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!