Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A befektetők óvatosan várták az amerikai jegybankrendszer (Fed) pénzügy-politikai értekezlete után este megjelenő iránymutatást, amelyből kiderülhet, számítani lehet-e a Fed őszre várt kamatemelésének időzítésére.

A görögországi fejlemények továbbra is főleg a bankoknak ártottak - a görög bankrészvények átlagosan több mint 20 százalékot zuhantak -, de a szélesebb piacokat is nyugtalanították. A vasárnapi választások után alakult új görög kormány máris visszavont több privatizációt, életszínvonal-javító költségvetési intézkedéseket jelentett be, és baráti gesztusokat tett Oroszországnak, miközben készségét nyilvánította tárgyalni az ország adósságának csökkentéséről. Elemzők szerint az új görög-euróövezeti kötélhúzás az ország EU/IMF-mentőprogramjának feltételei ügyében minden bizonnyal kiegyezéssel végződik - mert különben Görögország csődbe jut -, de addig még sok idegességre van kilátás.

A nap jó hírei csak többé-kevésbé tudták egyensúlyozni a hangulatot. A német kormány javította hivatalos előrejelzését az ország idei gazdasági növekedésére, és szintén Németországban a vártnál jobban javult a fogyasztói bizalom.

Az amerikai Apple és a svéd Electrolux vártnál jobb utolsó negyedévi eredményei segítették iparágaik részvényeit.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,21 százalékos javulással 6825,94 ponton zárt, 3,96 százalékkal az év végi értéke fölött.

Frankfurtban a DAX-30 0,78 százalékos többlettel 10 710,97 ponton végzett, 9,23 százalékkal magasabban, mint év végén.

Párizsban a CAC-40 0,29 százalékkal 4610,94 pontra gyengült, 7,92 százalékkal meghaladva múlt év végi értékét.

A milánói FTSE MIB-40 0,81 százalékot, a madridi IBEX-35 1,34 százalékot, az athéni ASE tőzsdemutató 9,24 százalékot, a zürichi SMI 1,09 százalékot vesztett.

Varsóban a WIG 20 0,40 százalékkal 2319,18 pontra nőtt, a Mol 2,77 százalékkal 157,60 zlotyra emelkedett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!