Nagyon átgondolt és a lengyel piacon számunkra ideális akvizíciónak nevezte a Polfa Grodzisk (GZF) megvásárlását Bogsch Erik, a Richter Gedeon Rt. vezérigazgatója mai sajtótájékoztatóján. A tegnap aláírt ügylet értelmében a Richter 125 millió zloty (7,5 milliárd forint) készpénz ellenében 51 százalékos részesedést vesz meg. Ez az összeg azonban csoporton belüli tőkeallokációnak minősül, tehát a Richter mérlegében marad. Júliusban a várt 0,3 helyett 1,0 százalékkal nőttek a személyi kiadások az Egyesült Államokban, míg a jövedelmek változatlan szinten maradtak. A Michigan Egyetem által számított fogyasztói bizalmi index 87,6 pontra esett augusztusban, holott előzetesen 87,9 pontra számítottak. A feldolgozóipari termelés gyorsuló növekedésére utal Chicago körzetének beszerzési menedzserindexe. A mutató augusztusi értéke a kibocsátás csökkenését/bővülését elválasztó 50 pontos határt és a várakozásokat jóval meghaladva 54,9 pont lett, ami jóval erősebb, mint a júliusi 51,5 pontos szint. Előzetesen 52,0 pontot prognosztizáltak. Formális vizsgálatot kezdett a Bristol-Myers Squibbnél az USA értékpapír- és tőzsdefelügyelete (SEC) azt követően, hogy áprilisban már megkezdte a gyógyszergyártó könyvelési gyakorlatának áttekintését. A Bristol-Myers Squibb továbbra is meg van győződve arról, hogy könyvelési gyakorlata helyes volt és együttműködik a SEC illetékeseivel - közölte a gyógyszergyártó. A formális vizsgálat megindítása nagyobb lehetőségeket ad a felügyeletnek arra, hogy kötelezze a Bristol-Myers Squibbet dokumentumai átadására. A SEC-et főleg az érdekli, hogy a gyógyszergyártó szabályos eszközökkel ösztönözte-e a nagykereskedőket részvényvásárlásra. A Sun Microsystems pénzügyi vezére - a technológiai piacot jellemző, egyre gyengülő keresletre hivatkozva - bejelentette, hogy a társaság folyó negyedévi bevétele a várt sáv alsó szélét közelíti, rosszabb esetben el sem éri azt, jövőre pedig akár további elbocsátások is várhatók. A Sun szerint semmilyen előrelépés nem tapasztalható a vállalatok informatikai beruházásai terén, sőt, a helyzet akár romolhat is. Ha ez bekövetkezik, a decemberig tervezett ezer fős elbocsátáson túl jövőre további létszámleépítésre kényszerülhet a társaság. Az MNB szeptember 1-től 50 bázisponttal 4,75 százalékra emeli a kötelező tartalékok után fizetett kamatot, a kamatfolyosó szélességének 1 százalékpontos csökkentésével párhuzamosan pedig az aktív oldali rendelkezésre állás (O/N fedezett hitel) kamatát a jegybanki alapkamat plusz 1 százalékpontra, a passzív oldali rendelkezésre állás (O/N betét) kamatát a jegybanki alapkamat mínusz 1 százalékpontra változtatja. A Matáv közleményben jelentette be, hogy 2002. szeptember 1-jétől a Matáv lakossági szolgáltatások üzletágának vezetői posztját Christopher Mattheisen tölti be vezérigazgató-helyettesként. A Zalakerámia Rt. közvetlen tulajdonába veszi az eddig közvetetten tulajdonolt, a Hussar Holding AG. portfóliójában lévő Inker d.d., S.C. Cesarom S.A. részvényeket és az Inker-Trgovina üzletrészt. A befektetések könyv szerinti értéken kerülnek átruházásra, ezért a szerkezetátalakítás a Zalakerámia konszolidált eredményére hatással nem lesz. A Zalakerámia Rt. külföldi érdekeltségeinek tulajdonlása alapvetően az 1997-ben alapított, 100 százalékos tulajdonában álló, akvizíciós céllal létrejött Hussar Holding AG. (HHAG) elnevezésű, Bécsben bejegyzett társaságon keresztül valósult meg. 1999-ben az angol többségű igazgatóságot a jelenlegi igazgatóság felváltotta, és az új igazgatóságnak mindvégig hangsúlyozott szándéka volt a csoport szerkezetének egyszerűsítése. A most elhatározott lépések eredményeként a HHAG tulajdonában álló részesedések a Zalakerámia Rt. közvetlen tulajdonába kerülnek, aminek következtében szükségtelenné válik a funkcióját vesztett HHAG fenntartása. A magyarországi Vivendi Telecom Hungaryt állítólag 450 millió dollárra adná el az anyavállalat - idézte a The New York Times értesülését a Világgazdaság, Polányi Sándor vezérigazgató nemrég arra utalt, hogy az ágazat globális válsága miatt nem valószínű egy szakmai befektető megjelenése, valószínűbb, hogy az új tulajdonos a pénzügyi világból érkezne. A VTH tavaly 41 milliárd forint bevétel mellett 4 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el. A Mol megítélése szerint a magyarországi benzinárakat illetően - a nyári autósszezon lecsengésével - az végéig kis változásokra, inkább csökkenésre lehet számítani, míg a dízel várhatóan még drágul az év folyamán. Pénteken délután három órakor 11,24 százalékon állt a forint a bankközi devizapiacon a sáv erős oldalán, ez 22 bázispontos emelkedés a csütörtöki zárópozícióhoz képest. Az euró délután jegyzett kevéssel 245 forint feletti árfolyama 0,50 forinttal olcsóbb az előző napi zárónál. Az amerikai dollár kurzusa délután 249 forint volt, ami 0,25 forinttal alacsonyabb a csütörtöki zárásnál.
QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!