Holnap tőzsdezárás után teszi közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését a Magyar Telekom. A társaság által összeállított elemzői konszenzus szerint a harmadik negyedévben 148,8 milliárd forintos árbevételt érhettek el, ami 5,8 százalékkal lenne alacsonyabb a tavalyi év hasonló időszakánál.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzői ennél valamivel magasabbat, 149,4 milliárd forintot várnak,s felhívják a figyelmet, a csökkenést elsősorban a B2B energia üzletágból való kilépés, illetve a mobil végződtetési díjak mérséklődése okozták. Ugyanakkor az előző negyedévhez képest ez már növekedés lenne, ami a mobil adatforgalom és az internetes bevételek növekedésének lenne köszönhető.

A konszenzus szerint a nettó eredmény 8,5 százalékkal, 11,5 milliárd forintra, az EBITDA 5,11 százalékkal 51,4 milliárd forintra emelkedhetett. A brókercég elemzői EBITDA tekintetében némileg optimistábbak a piacnál, ezen a soron egymilliárd forinttal magasabb értéket várnak.

A Magyar Telekom részvények árfolyamának az adhatna igazán további lökést, ha a gyorsjelentések közzétételét követően a cég esetleg megemelné februárban közzétett, s azóta többször is megerősített várakozását éves EBITDA-jára - írja Medveczky Márton, az Equilor szenior elemzője. A cég jelenleg éves szinten 580-590 milliárd forintos árbevételt vár, s 25 forintnyi osztalék kifizetését tervezi az idei év után.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!