A devizák többsége nyomás alatt volt. Az euró a reggeli 0,8 százalékos esésével 2002 vége óta a leggyengébb szintre esett, a japán jen ismét 24 éves mélypont közelében járt, míg a norvég korona 1 százalékot zuhant, mivel a norvég gázipari dolgozók sztrájkba léptek. Eközben a forint a dollárral, a svájci frankkal, a cseh koronával, a román lejjel és az euróval is történelmi mélypontra zuhant.

Derek Halpenny, a MUFG globális piackutatásért felelős vezetője szerint a földgáz árának újabb nagy, 17 százalékos megugrása után Európában és Nagy-Britanniában is növekedni látszik annak kockázata, hogy Európa visszacsúszik a recesszióba – írja a Reuters.

Az Európai Központi Bank reakciójával kapcsolatos aggodalmak is erősítették a negatív hangulatot, miután Joachim Nagel, a német Bundesbank vezetője kifogásolta az EKB azon terveit, hogy megpróbálja megóvni a nagymértékben eladósodott országokat a hitelkamatok erőteljes emelkedésétől.

"Továbbra is nagyon nehéz lesz az eurónak érdemben emelkedni, mivel az energiaellátással kapcsolatos helyzet romlik, és a növekedési kockázatok jelentősen növekednek” – mondta Halpenny, a MUFG szakértője a Reuters szerint.

A Napi.hu-nak Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője azt is elmondta, hogy a dollár iránti keresletet erősítette, hogy Joe Biden elnök bejelentette, felülvizsgálják a Kínával szemben bevezetett büntetővámok rendszerét.

Annyian emelnek, hogy már senkit nem érdekel a kamatszint

Még az ausztrál dollár sem tudott lendületet nyerni annak ellenére, hogy az ország az elmúlt időkben először egymás után 50 bázispontos kamatemelést hajtott végre az éjszaka folyamán, ami egyben fokozta az ottani kamatok 1994 óta leggyorsabb emelkedését.

Az ausztrál dollár váltása 0,09 százalékkal 0,6820 dollárra csökkent, miután korábban 0,6895 dolláron kereskedtek vele.

„Olyan sok központi bank emelt már ilyen nagy lépésekben, hogy most már fordított devizaháborúkról beszélnek” – mondta Jane Foley, a Rabobank FX stratégája, utalva arra, hogy a központi bankoknak csak azért kell kamatot emelniük, hogy megállítsák a valutájuk esését. A Magyar Nemzeti Bank az alapkamatot 185 ponttal húzta feljebb, majd hozzáigazította az egyhetes betéti tender szintjét is, ezzel egy sólyomlépést téve. Azonban a forintárfolyamot ez sem mentette meg a külső bizonytalanságok miatt.

„Ez számos devizát érinthet” – tette hozzá, különösen akkor, ha az amerikai jegybank a várakozásoknak megfelelően nagyarányú kamatemeléseket hajt végre a következő hónapokban. A Fed részéről újabb 75-50 bázispontos emelést valószínűsítenek.

A dollár erősödése eközben a jent 24 éves mélypont felé küldte vissza. Legutóbb 135,79 volt dolláronként .

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!