Már több mint egy hét telt el azóta, hogy az MNB - négy év után először - hozzányúlt az alapkamathoz, 15 bázisponttal 0,75 százalékra csökkentette. Az első reakciók után most már jobban körvonalazódik, hogyan is érintette a lépés a forintot.

Az utóbbi hetekben kirobbant egy régiós deviza- vagy kamatverseny, erősebben fogalmazva: devizaháború. A lengyel jegybankárok ugyanis hirtelen, a járvány negatív hatásainak kompenzálására, a gazdaság felpörgetésére 0,1 százalékos szintre csökkentették a kamatot. Ez pedig az egyébként szintén alacsony magyar alapkamat töredéke - mondta Hajósi Péter, a K&H alapok kezelőjének befektetési igazgatója. Az MNB-nek alkalmazkodnia kellett az alacsonyabb régiós környezethez, ezért mérsékelte a kamatszintet.

Bár a magyar jegybank rendszeresen elmondja, hogy nincs árfolyamcélja, a piaci szereplők azonban tisztában vannak azzal, hogy a monetáris politika, a magyar gazdaság, az import és az export, az infláció, valamint a hitelezés szempontjából sem teljesen mindegy, milyen tartományban ingadozik az euró jegyzése. A befektetőknek szánt üzenetként is felfogható a kamatcsökkentés, hogy az MNB szerint a forint talán túl erős volt, az akkori 343-345 forintnál, így magasabb euróárfolyamot tart indokoltnak. A forinttal szemben az euró közel 7 százalékkal erősödött idén július 1-ig. A lengyel zlotyval szemben pedig az euró majdnem 2 százalékkal drágult. Azaz a zloty, még a jelentős lengyel kamatcsökkentés ellenére is kevésbé gyengült a forinthoz képest.

A forint korábban a befektetési piacon úgynevezett finanszírozó deviza volt, a piaci szereplők az alacsony kamatozású forinthitelből vásároltak magasabb kamatozású devizát és így tettek szert nyereségre. A friss események alapján úgy tűnik, most már nem használják finanszírozó devizaként a forintot, ennek eredményeként a kamatvágás óta bekövetkezett gyengülés ellenére stabilabbnak tűnik az árfolyam, legalábbis kisebb kilengésekkel reagál - állapította meg a befektetési igazgató.

Szavai szerint a forint jól viselkedik, úgy, mint ahogy egy feltörekvő piaci devizának kell. Ez azt jelenti, ha kedvezőtlen az nemzetközi befektetési hangulat, akkor gyengül. Ha pedig optimisták a piaci szereplők, akkor erősödik.

A koronavírus-járvány miatt továbbra is rendkívül bizonytalan a világgazdasági helyzet, ezzel összefüggésben a pénz- és tőkepiacokon sem lehet tartós irányokról beszélni. Hajósi Péter szerint ha a befektetők elkezdik beárazni egy esetleges második hullám kialakulását, az negatív hatással lehet az árfolyamokra, ebben a helyzetben a forint is gyengülhet. Így akinek megtakarítása van, annak továbbra is meg kell osztania a kockázatokat, vagyis a pénz egy részét devizaalapú - például euró- és dolláralapú - befektetési alapokban érdemes tartani.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!