November végét követően szép lassan, majd február közepétől masszív erősödésbe kezdett a forint árfolyama az euróval szemben, március végén azonban alaposan megváltozott a helyet. 2018 utolsó hónapjában és az idei első két és fél hónapban a 324 forint körüli szintekről 312 forinti esett az euró kurzusa, a márciusi MNB-ülést követően viszont masszív forintgyengülés kezdődött - csütörtök ma reggel már 324,8 forinton járt az euró árfolyama (jelenleg 324,2 körül jár a kurzus).

A nagy forintgyengülés márciusban azután indult meg, hogy a piaci szereplők által előzetesen vártnál jóval enyhébb módon kezdte el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az évek óta várt monetáris szigorítást.Az e hét keddi ülésen ebből a szempontból már nem volt változás, az előzetes kommentárok alapján az elemzők azt várták, hogy eseménytelen ülés jön, és a jegybank majd csak június végén, az új inflációs jelentés ismeretében dönt újabb lépésekről.

A márciusi csalódás oka az volt, hogy a piaci szereplők kevésnek találták az akkor meghozott lépést, az overnight betéti kamatok 10 bázisponttal való emelését, illetve a likviditás csökkentésének megkezdését. A csalódottság oka volt, hogy a döntést követően az MNB azt kommunikálta, az egy egyszeri lépés volt, és a további lépéseket megelőzően mindig meg fogják vizsgálni az inflációs és egyéb folyamatok alakulását - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője a Napi.hu-nak. A piac azonban szerinte félreértelmezi az MNB szándékait, hiszen a márciusi bejelentés nem a további kamatemelések elmaradásáról szólt, hanem arról, hogy folyamatosan monitorozza a jegybank, mikor lesz szükség további szigorításra.

Márpedig ha finoman is, a jegybanknak előbb utóbb lépnie kell. Még akkor is, ha az inflációs nyomás az energiaárakon keresztül nem jelentkezik egyelőre Magyarországon. Jelentkezik viszont a masszív bérkiáramláson keresztül, ez az MNB-t lépéskényszerbe hozza - folytatta Suppan. Igaz, hogy a jelentős bérnövekedés az egész régióban tapasztalható, és ez ellen az MNB egymaga nem sokat tehet. Viszont ha eközben a forint árfolyamát kordában tudja tartani és nem következik be masszív forintleértékelődés, akkor azzal kisebb lehet a bérekre ható felfelé irányuló nyomás, hiszen kisebb lesz a nyugat-európai bérekhez képesti, kiegyenlítendő különbség. Suppan így arra számít, hogy a jövőben nagyon kicsi, nagyon óvatos lépésekkel szigorítani fog a jegybank, s ezzel párhuzamosan lassan, kis lépésekben erősödhet a forint.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!