A nagyobb európai részvényindexek optimista kezdést jelöltek pénteken, mintegy felvéve az Egyesült Államokban és a távol-keleti tőzsdéken tapasztalt fellendülést. Az olaj árának emelkedése újra az energiaipari társaságokra irányította a befektetők figyelmét, akik, úgy tűnik, mégis mutatnak némi bizalmat a mára rendkívül olcsóvá vált bankszektorbeli részvényekkel szemben is.

Az olajipari társaságok közül a BP, a Total és a Shell is 4 százalék felett tudott emelkedni azt követően, hogy a nyersolaj jegyzése New Yorkban közel 2 dollárral, hordónként 71,50 dollárra emelkedett azt követően, hogy a piacokon elterjedt a pletyka: az OPEC csökkentheti a kitermelés mértékét.

A bankrészvények körüli is megszaporodtak a vevők Európa szerte, ellentétben Budapesttel, ahol az OTP árfolyamát a jelentős eladási nyomás taszította a 3000 forintos lélektani támasz közelébe. A Reuters által megkérdezett elemzők szerint a mostani a legvolatilisabb kereskedési hét emberemlékezet óta. Éppen ezért a szakértők a vásárlástól való tartózkodást javasolnak a befektetőknek.

A tech-szektor papírjai azonban így is jó befektetésnek számítanak pillanatnyilag, tekintve az IBM és a Google kedvező eredményei miatt 6 százalékkal is megugró DJStoxx technológiai szektorindexét. A szektor részvényeinek árfolyama azt követően indultak emelkedésnek, hogy a Google a várakozásoknál jobb eredményt közölt, valamint az IBM bejelentette: szektortársaival ellentétben továbbra is tarthatónak véli korábban kiadott hosszú távú előrejelzését.

A telefongyártó cégek papírjainak árfolyama is emelkedésnek indult annak ellenére, hogy a Nokia vártnál rosszabb eredményére reagálva jelentős támadás érte a részvényt. Pénteken azonban már újra a vásárlók voltak túlsúlyban, így az Ericsson és a Nokia árfolyama is emelkedett.

Nem sokkal dél előtt a Footsie 1,7 százalékos, a DAX 0,9 százalékos, a CAC 40 2 százalék fölötti emelkedést mutatott.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!