A londoni FTSE-100 mutató 0,3, a frankfurti DAX 0,5, a párizsi CAC-40 pedig 0,2 százalékos pluszban zárt. Milánóban 0,4, Madridban pedig 0,6 százalékkal nőtt az irányadó tőzsdemutató.

A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,3 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,2 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,4 százalékkal emelkedett.

Az Európai Központi Bank (ECB) kormányzótanácsa csütörtökön a várakozásokkal összhangban kamatot csökkentett és úgy döntött, hogy újraindítja a nettó eszközvásárlási programot.

A globális piacok kedvezően fogadták, hogy Donald Trump amerikai elnök jelezte, bár átfogó kereskedelmi megállapodást szeretne kötni Kínával, elképzelhetőnek tart egy átmeneti egyezményt is. A kínai kormány pedig közölte, felfüggeszti egyes amerikai agrártermékek - köztük a szójabab és sertéshús - esetében a pótvámokat, továbbá támogatja amerikai mezőgazdasági termékek beszerzését.

A New York-i tőzsdeindexek közül a Dow Jones ipari átlag 0,2, az S&P 500 pedig 0,03 százalékos pluszban, míg a Nasdaq 0,1 százalékos mínuszban állt az európai tőzsdezárás idején.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,36 százalékos mínuszban, 60,16 dolláron, az októberi szállítású WTI pedig 0,64 százalékos veszteségben, 54,74 dolláron forgott péntek este háromnegyed hatkor.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,48 százalékkal, 1500,15 dollárra csökkent.

Egy euróért 1,1073 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,11 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!