London nagyot ment

Emelkedéssel zártak a vezető európai tőzsdék pénteken, visszatért az óvatos bizakodás a piacokra az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatokat illetően, de az egyre szélesedő amerikai belpolitikai bizonytalanságok visszafogták a kockázatvállalási kedvet - írja az MTI.
Szabó Zsuzsanna, 2019. szeptember 27. péntek, 20:00
Fotó: Getty Images

A londoni FTSE-100 mutató 1 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,8 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,4 százalékos pluszban zárt. Milánóban 0,3 százalékkal, Madridban pedig 0,6 százalékkal emelkedett az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,5 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 és az euróövezeti EuroStoxx50 is 0,4 százalékkal kúszott feljebb.

A nap nyertese a londoni tőzsde volt, amelynek indexe napközben 7442,25 ponton közel kéthavi csúcsra nőtt, miután Michael Saunders, a brit jegybank monetáris politikai bizottságának tagja kijelentette, hogy meglehetősen valószínű, hogy következő lépésként kamatot csökkentenek.

A befektetők figyelme emellett az amerikai belpolitikai fejleményekre irányul, miután a képviselőház elindította a Donald Trump elnök elleni alkotmányos vádeljáráshoz szükséges vizsgálatot, amely azt hivatott kideríteni, hogy Donald Trump elnök valóban nyomást gyakorolt-e Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre Joe Biden és fia jövedelmező ukrajnai ügyleteinek feltárása érdekében.

Az Egyesült Államokban viszont veszteségbe fordultak az irányadó tőzsdeindexek, miután a banki részvények árfolyamának emelkedését több mint ellensúlyozta a technológiai papírok vesztesége. A Micron Technology csipgyártó vállalat magával rántotta szektortársait is gyorsjelentésével, amelyben rontotta a következő negyedévre vonatkozó értékesítési és profitvárakozását az amerikai-kínai kereskedelmi háború következményeként, mivel bevételeinek több mint fele származik Kínából. A Micron papírjainak árfolyama közel 10 százalékot esett - írja az MTI.

New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,3 százalékos, az S&P 500-as index 0,6 százalékos a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1k1 százalékos mínuszban állt az európai tőzsdezárást követően, közép-európai idő szerint este 8-kor.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A legközelebbi, novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,50 százalékos mínuszban, 61,81 dolláron állt, a WTI pedig 0,9 százalékos veszteségben, 55,43 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,5 százalékkal, 1507,10 dollárra esett.

Egy euróért 1,0948 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,24 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK