Többnyire a mínuszok uralták Európát

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn - írja az MTI.
Szabó Zsuzsanna, 2019. november 11. hétfő, 18:56
Fotó: Getty Images

A londoni FTSE-100 mutató 0,4, a frankfurti DAX 0,2 százalékos mínusszal, a párizsi CAC-40 mutató 0,1 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot. A Stoxx Europe 600 indexe csak pár ponttal maradt el a pénteki zárószintjétől, míg az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,1 százalékos veszteséggel zárta a kereskedést.

Hétfőn részben az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktusokat övező befektetői aggodalmak befolyásolták a tőzsdei árfolyamok alakulását az európai piacokon. Donald Trump amerikai elnök múlt pénteken azt nyilatkozta, hogy nem egyezett bele a pótvámok megszüntetésébe, ellentmondva az egy nappal korábbi jelentéseknek, miszerint a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője közölte, az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokon elért eredmények függvényében szakaszosan megszüntetik az egymás termékeire korábban bevezetett pótvámokat.

Az európai tőzsdezárás után a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,07 százalék pluszban, a részvények szélesebb körét felölelő S&P 500 index 0,28 százalék mínuszban volt, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 0,24 százalék csökkenést jelzett.

Az európai tőzsdezárás után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 16 cent (0,26 százalék) mínusszal, 62,35 dolláron állt.

Az arany unciánkénti ára 0,47 százalékkal, 6,85 dollárral 1456,05 dollárra csökkent.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1034 dollárt adtak a délután fél négykor jegyzett 1,1035 dollár után.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK