A vezető európai tőzsdeindexek, a londoni, a frankfurti és a párizsi a várakozások szerint 0,1-0,2 százalék emelkedéssel kezdik a keddi kereskedést.

Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes, Robert Lighthizer az Egyesült Államok kereskedelmi képviselője és Steven Mnuchin pénzügyminiszter kedden reggel telefonon tárgyalt az "első fázisú" egyezmény részleteiről a kereskedelmi ellentétek rendezésében. Napok óta sokasodnak a közeledés jelei a Washington és Peking között folyó kereskedelmi tárgyalásokon. Robert O'Brien washingtoni nemzetbiztonsági tanácsadó a múlt hét végén jelezte, hogy már az év vége előtt létrejöhet a megállapodást. Előzőleg pedig mind az amerikai, mind a kínai elnök készségét fejezte ki a megállapodás mihamarabbi megkötésére. A kínai Global Times hírportál hétfői jelentése szerint az Egyesült Államok és Kína már "nagyon közel áll" a kereskedelmi ellentétek rendezéséhez vezető úton az első fázisú megállapodás megkötéséhez.

A kereskedelmi ellentétek rendeződésének kezdeti jelei rekordzáráshoz vezettek hétfőn az amerikai piacokon, miután az európai tőzsdék is nagy nyereséggel zártak. A páneurópai FTSE EuroFirst 300 és Stoxx Europe 600 indexek 0,99 és 1,02 százalék emelkedéssel fejezték be a hétfői kereskedést, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,55 százalékkal zárt magasabban.

Londonban 0,95 százalékkal végzett magasabban az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,63 százalékkal, a CAC-40 Párizsban 0,54 százalékkal erősödött. Madridban 0,70 százalék, Milánóban 0,84 százalék indexemelkedéssel fejezte be a hétfői kereskedést a tőzsde.

Az olajár kedden csökkent, lefelé korrigálta előző napi emelkedését: a Brent 0,21 százalékkal hordónként 62,49 dollárra, a WTI szintén 0,21 százalékkal 57,89 dollárra.

Az eurót 0,02 százalékkal jegyzik erősebben 1,1015 dolláron, az arany spot ára 0,13 százalékkal unciánként 1456,78 dollárra emelkedett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!