Az európai kereskedési idő végén a páneurópai FTSE EuroFirst 300 és Stoxx Europe 600 indexek 0,14 és 0,06 százalék emelkedést mutattak, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,05 százalékkal végzett magasabban - írja az MTI.

Londonban 0,10 százalék csökkenéssel fejezte be a pénteki kereskedést az FTSE-100 index a még nem hivatalos záróadatok alapján, a frankfurti DAX index viszont 0,18 százalékkal zárt magasabban,

Párizsban pedig 0,60 százalékkal emelkedett a CAC-40 index. Madrid 0,46 százalék, Milánó 0,28 százalék indexemelkedéssel fejezte be a pénteki tőzsdenapot.

A pénteki kereskedésben az árfolyamok alakulásának irányát a Brexit éppen aktuális fordulatai mellett elsősorban negyedéves vállalati eredménybeszámolók határozták az európai piacokon.

A belga AB InBev söripari konszern működési eredménye nem mutatott javulást a harmadik negyedévben, részvényének árfolyamát ezért nyolc százalékkal húzta le a piac. A luxuscikkeket forgalmazó francia Kering részvénye a várakozáson felüli harmadik negyedévi eredménynek köszönhetően tíz százalékkal erősödött. Az Ubisoft számítógépes játékfejlesztő cég részvénye közel húsz százalékkal esett éves profitfigyelmeztetése és néhány játék késedelmes megjelentetése miatt.

A világpiaci olajár pénteken kevéssé változott, vegyesen alakult, de ezzel együtt is jelentős, mintegy négy százalékos heti nyereség előtt áll. A Brent nyersolaj ára az európai piacok zárásakor 0,39 százalékkal állt magasabban a globális kereskedelemben hordónként 61,91 dolláron, a WTI ára pedig 0,44 százalékkal 56,48 dollárra emelkedett.

Az eurót 0,18 százalékkal jegyzik gyengébben, 1,1084 dolláron.

Az arany ára öt hete a legnagyobb heti nyereség felé tart. A spot ár pénteken 0,30 százalékkal állt magasabban, unciánként 1508,33 dolláron

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!