Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A félvezető-ipari papírok megítélésére világszerte rányomta bélyegét, hogy a Novellus Systems, bár felfelé módosította második negyedévi eredményvárakozását, az év hátralevő részének üzleti kilátásait illetően mély hallgatásba burkolózott. A mobiltelefon-gyártók sem tartoztak a piac kedvencei közé, miután a UBS Warburg csökkentette a globális eladásokra, illetve a Nokia-eredményre vonatkozó idei és jövő évi várakozását. Nyugat-Európában szintén a tech-papírok vezették az áresést. Párizsban ez még a France Télécom erősödésének hatását is felülmúlta, míg a londoni börzén a BP, a vezető kiskereskedelmi cégek, illetve a Vodafone részvényeinek drágulása - az ARM Holdings chipgyártó csökkenése ellenében - sikeresen megtartotta a tőzsdeindexet. A DAX-ot a Deutsche Telekom mellett a pénzügyi szektor papírjai is lehúzták. Ebben egyrészt az játszott szerepet, hogy a Goldman Sachs és a CSFB alaposan megnyirbálta a Munich Re idei nyereségére vonatkozó várakozását, de megtették hatásukat az MLP pénzügyi szolgáltató kreatív könyvelésével kapcsolatos aggodalmak is. A Deutsche Telekom részvényeinek ára pedig továbbra is az eddigi legalacsonyabb szint környékén mozog.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!