A kínai GDP adatot egész héten komoly várakozások előzték meg. Péntek hajnalban a távol-keleti ország a várakozásokkal közel megegyező gazdasági növekedésről számolt be, azonban igaz, hogy így is az elmúlt három év leggyengébb teljesítményét produkálta.

A kínai makroadatot követően a Moody's is szót kért, ugyanis a hitelminősítő a fokozódó finanszírozási kockázatokra hivatkozva megvonta Olaszország "A" kategóriás besorolását.

Az irányadó nyugat-európai indexek mindezek ellenére a kereskedés indítását követően rögtön emelkedésbe kapcsoltak, a londoni FTSE 100 0,4, a német DAX szintén 0,4, a francia CAC 40 0,3 százalékot izmosodott.

A média és távközlési szektor jár az élen az emelkedésben, melyhez hozzájárulhat az is, hogy a Citigroup alulsúlyozásról semlegesre minősítette fel a francia távközlési papírokat. A hírre a France Telecom 1,3 százalékot emelkedett, de a felminősítés a német Deutsche Telekom-ra is hatással lehet, ugyanis a részvények 2,9 százalékot erősödtek.

A WTI és a Brent egyaránt 0,8 százalék körüli pluszban áll a délelőtti kereskedésben, ami emelkedő pályára állította az olajipari társaságok papírjait, a Total SA 0,5, a Royal Dutch Shell 0,3 százalékkal került feljebb.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!