A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,60 százalékos napi visszalépéssel 1296,39 ponton zárt, 14,32 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött. Jó alkalmat adott a profitkivételre az OECD előrejelzése, amely szerint a világgazdaság jövőre minden bizonnyal lassabban bővül majd, mint korábban várták, elsősorban a felzárkózó gazdaságok lanyhább teljesítménye miatt.

Az Európai Központi Bank (EKB) ugyan megismételte, hogy még nem merítette ki eszköztárát a gazdaság támogatására, de ígérete kedden sem volt kevésbé ködös, mint a múlt héten, annak ellenére, hogy az OECD mennyiségi enyhítés, eszközvásárlás kezdését javasolta az EKB-nak. Az Egyesült Államokban a kiskereskedelem folytatódó szűkülésére utaló múlt heti adat pedig legföljebb fenntartotta, de nem erősítette az utóbbi napok rekordsorozatával már bőven beárazott várakozást, hogy az amerikai központi bankrendszer még sokáig változatlanul folytatja mennyiségi enyhítését. Az arany nagyjából stabil ára is jelzi, hogy a központi bankok iránt a remények nem változtak, legalábbis az EKB hamaros intézkedése iránt nincs bizalom - a bank épp kedden eszközállományának csökkenéséről közölt statisztikát -, így a rossz hírek most nem növelték a részvények népszerűségét.

Zárás felé a New York-i piacok valamivel jobb teljesítménye lassította a nyugat-európai esést. Szerdán az októberi német termelői árak, az októberi brit jelzálogkölcsön-forgalom, a múlt heti amerikai jelzálogkölcsön-forgalom, az októberi amerikai infláció és a reálkeresetek, az ottani használt lakások októberi forgalma és az októberi kiskereskedelmi forgalom hivatalos statisztikája következik. Megjelenik a Fed legutóbbi kamatdöntő értekezletének jegyzőkönyve, és a Fed több vezetője is beszédet mond.

Kedden a londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 25,45 pontos, 0,38 százalékos romlással 6698,01 ponton zárt, 13,57 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén.

A frankfurti DAX-30 32,14 pontos, 0,35 százalékos mínusszal 9193,29 ponton végzett, 20,77 százalékkal az év végi értéke fölött.

Párizsban a CAC-40 48,39 ponttal, 1,12 százalékkal 4272,29 pontra gyengült, 17,34 százalékkal meghaladva a múlt év végi értékét.

A milánói FTSE MIB-40 1,77 százalékot, a madridi IBEX-35 1,57 százalékot vesztett, az athéni ASE tőzsdemutató 0,33 százalékot nyert.

Varsóban a WIG20 0,82 százalékkal 2600,66 pontra fogyott, a Mol 2,43 százalékkal 201,00 zlotyra zuhant.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,15 százalékkal, az S&P 500-as 0,10 százalékkal volt az előző záró fölött, de a Nasdaq piac összetett mutatója 0,05 százalékkal elmaradt attól.

Az euró, 1,35 dollár fölött, 0,17 százalékkal többet ért a bankközi piacon, mint hétfő este. Svájci frankban, 1,23 frank fölött, 0,02 százalékkal került többe.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj estefelé hordónként (159 liter) 108,12 dollár volt, 35 centes napi árveszteséggel. A gázolaj ára, tonnánként 910,25 dolláron, azonos volt a hétfői záróval, a normál benzin gallononként (3,78 liter) 0,0116 dollárral 2,6684 dollárra drágult az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1274,45 dollár volt a hétfői késői 1279,68 dollár helyett azonnali szállításra Londonban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!