Az európai indexeket leginkább az előző kereskedési napokban mélyre zuhant papírok vásárlása húzta fel, hisz sok derűlátásra okot adó hír nem volt a piacon. Sokat segítettek a pozitív zárásban a felfelé induló amerikai indexek, a nap elején ugyanis még az újabb 19 éves mélyponton záró Nikkei adott okot az aggodalomra. Nem változott az eurózóna munkanélküliségi rátája augusztusban, vagyis az állástalanok aránya 8,3 százalékon stagnált. (A júniusi 8,4 százalékos adatot a 8,3 százalékra módosították.) A 15 tagú EU-ban a munkanélküliség 7,7 százalékos volt júliusban, szintén változatlan a megelőző havihoz képest. Franciaország bruttó hazai terméke (GDP) a második negyedévben 0,5 százalékkal haladta meg az első három hónapban regisztráltat. Ez az ütem megegyezik az első negyedévivel, a korábban mért január-márciusi 0,4 százalékos adatot ugyanis 0,5 százalékra korrigálták. Éves összevetésben - a várakozásoknak megfelelően - mindössze 1 százalékkal bővült a francia GDP. A korábbi 2002 évre szóló 5,5 százalékos gáz- és olajkitermelésre vonatkozó növekedési előirányzatát 4,5 és 5,0 százalék közötti szintre csökkentette a brit BP. A cég papírja 3,5 százalékot veszített értékéből. Az idei második negyedévben 23 százalékkal, 1,632 milliárd euróra esett a francia TotalFinaElf egyszeri tételek nélkül számolt nettó nyeresége az alacsony energiaárak és a kisebb árrés miatt. Az egy részvényre jutó profit 20 százalékkal, 2,42 euróra csökkent. A Vivendi Universal SA a hírek szerint két évén belül megválhat a második legnagyobb amerikai műholdas tévétársaságban, az EchoStar Communications Corp.-ban lévő 10 százalékos érdekeltségétől. Az eladásról szóló pletyka önmagában még nem lenne nagy durranás, hiszen a jelentős adóssággal rendelkező társaságnak szüksége van minden pénzre, de az már érdekesebb, hogy az EchoStar friss szerzemény. A KLM Royal Dutch Airlines NV teljes kapacitás-kihasználtsága júliusban az egy évvel korábbi 76,8 százalékról 79,3-re nőtt. Ezen belül a személyszállítás kapacitás-kihasználtsága 83,6 százalékról 84,2-re javult annak eredményeként, hogy míg az utasforgalom 2 százalékkal csökkent, addig a kapacitásokat 3 százalékkal szűkítették.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!