Noha – miként azt egy elemző megállapította – a piacok az utóbbi időben hajlamosak minden apró hírt túlreagálni, kedden az Atlanti-óceán mindkét oldalán tombolt az optimizmus, és meredeken emelkedtek a tőzsdemutatók. A CAC-40 3 284,79, míg a Footsie 4 131,00 ponton zárt. A hirdetési és marketingügynökségeket tömörítő amerikai Interpublic Group hétfői bejelentése után, miszerint elhalasztják gyorsjelentésük közzétételét, a csoport részvényeinek értéke mind hétfőn, mind kedden látványosan esett. Ez viszont jót tett a riválisoknak: az angol WPP részvényének árfolyama rövid bizonytalankodás után közel 6 százalékot emelkedett. A biztosítók papírjai, a részvénypiacoktól való fokozott függőségüknek köszönhetően, az utóbbi hónapok látványos zuhanásai után az erősödésben is élen jártak. A francia Axa, a német Munich Re és Allianz papírja egyaránt mintegy 10 százalékkal emelkedett. A frankfurti vezető index, a DAX–30 a hétfői 5,7 százalékos esés után kedden 7,1 százalékos erősödést produkált, a kosárban szereplő összes részvény árfolyama javult. A BASF még nem tette közzé második negyedéves gyorsjelentését, ám a Financial Times német kiadása a cég nyereségének növekedését prognosztizálta, aminek következtében meredeken emelkedett részvényeinek árfolyama. A DAX végül 3 568,64 ponton zárt. A német BMW azt tervezi, hogy öt éven belül egyharmaddal növeli az értékesítést, azaz évi 1,3 millió járművet ad el az idén várható egymillió után. A márka értékesítése idén várhatóan 18 százalékkal emelkedik világszerte, így az árbevétel és a nyereség meghaladja majd a tavalyi eredményt is, amikor a személy- és teherautók eladása rekordot ért el. A cég papírjai 6,7 százalékot erősödtek a frankfurti börzén. Az idei első félévben 18 százalékkal, 386 millió euróra csökkent az Audi nettó nyeresége az értékesítés visszaesése és a költségek növekedése miatt. Az árbevétel 1,6 százalékkal 11,2 milliárd euróra süllyedt. A világ legnagyobb élelmiszergyártó csoportja, a svájci Nestlé 2,6 milliárd dollárért megveszi az elsősorban fagyasztott termékeket gyártó egyesült államokbeli Chef Americát. Az akvizíció révén a Nestlé meg kívánja erősíteni vezető pozícióját a gyorsfagyasztott élelmiszerek gyorsan növekvő amerikai piacán.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!